„Kifejezetten is meg kell hirdetnünk és tanítanunk kell katolikus keresztény hitünket, mert nincs más név az ég alatt, csak Jézus Krisztusé, ő az ember megváltója, benne van üdvösségünk” – emelte ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) záró szentmiséjén Budapesten, a Szent István-bazilikában szeptember 29-én. Az eseményen jelen volt Ternyák…
VASÁRNAP: FONTOS TUDNIVALÓK A SZÉKESEGYHÁZ FELÚJÍTÁS UTÁNI ÚJBÓLI ÁTADÁSÁNAK ÜNNEPI ESEMÉNYÉRŐL
A Nagyboldogasszony székesegyház megáldása és oltárszentelése ritka és különleges szertartás, amelynek időtartama megközelítőleg két és fél óra lesz, összefoglalónkban néhány fontos gyakorlati tudnivalóra hívjuk fel a figyelmet. A templom kapui 15:00 órakor nyílnak ki a szertartásra érkezők előtt. A templomnyitás után néhány perccel kezdődően Dr. Tanczik Balázs bírósági helynök, plébános-helyettes atya vezetésével rózsafüzér imádkozásba lehet…
HOGYAN ÉREZHETJÜK JÓL MAGUNKAT OKOSTELEFON NÉLKÜL? GYEREKJOGFESZT A VRE VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMÁBAN
Egy, az új tanévben különösen tetőződő téma, a diákok iskolai okostelefon használatának kérdése kerül a középpontba a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentrumában október 4-én tartandó eseményen, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága és a Gyermekjogokért Egyesület szervezésében. Az idei GyerekjogFeszt és konferencia célja, hogy az okos-eszközök megfelelő használatában segítséget nyújtsanak a Váci Egyházmegyei Katolikus…
MARTON ZSOLT MEGYÉSPÜSPÖK ÉS A KARITÁSZ MUNKATÁRSAI IS SEGÍTETTEK, SEGÍTENEK AZ ÁRVÍZI VÉDEKEZÉSBEN VÁCON
Marton Zsolt püspök és a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei is kivették a részüket Vácon az árvízi védekezésben. A püspök és a hozzá csatlakozó egyházmegyei, karitászos munkatársak még 18-án, kedden a homokzsákok töltésében segítettek és szendvicseket osztottak a Gombás-patak kőszentes hídjánál. Vácon egy hét alatt 6 métert emelkedett a Duna vízszintje, a tetőzést szombaton…
VÁCI EGYHÁZMEGYE: ÖNISMERETI CSOPORT INDULT A MOTIVÁCIÓ KÖZPONTBAN HITOKTATÓKNAK
Hitoktatóknak találkozási lehetőséget kínáló önismereti csoport alakult a MotiVáció központ égisze alatt, a szervezők továbbra is várják még az újonnan csatlakozni szándékozók jelentkezését. A kéthetente, keddenként 16:00- 18:30 óra között tartandó találkozásoknak a MotiVáció Képzési Műhely (Galamb köz 5.) ad helyet. Bővebb információ és jelentkezés: balogh.laszlo.85@vaciegyhazmegye.hu
SZEPTEMBER KÖZEPÉN KÜLÖNLEGES NAGYHÉT KÖVETKEZIK VÁCOTT, A NAGYTEMPLOM ÁTADÁSÁRA KÉSZÜLVE
A hét végi hétkápolnai Mária-búcsúval egy különleges, jóval több mint helyi jelentőségű nagyhét kezdődik Vácott, benne a Székesegyház történetéről és legújabb kori, történelmi léptékű felújításáról szóló Konstantin téri utcakiállítással, az Ars Sacra fesztivál más eseményeivel – egészen a nagytemplom szeptember 21-ei újbóli átadásáig, az új oltár felszenteléséig. Az elmúlt csaknem három évben – több mint…
SZENTLÉLEK SZEMINÁRIUM PLÉBÁNIAI ÉS KARIZMATIKUS KÖZÖSSÉGI ÖSSZEFOGÁSSAL
A Vác-Alsóvárosi plébánia, a Vác-Felsővárosi plébánia, a Vác-Deákvári plébánia, a Názáret karizmatikus közösség és a Két Szent Szív karizmatikus közösség „Élet a lélekben” címmel kilenc alkalomból álló lelkiségi szemináriumot szervez, szeptember 28-án délután lesz az első találkozó az egy héttel korábban átadandó megújult Székesegyházban. A témák: Isten atyai szeretete, bűn, megváltás, Jézus melletti döntés, a…