REMEK PROGRAMOKKAL VÁRJA A LÁTOGATÓKAT A II. IPOLYFESZT

REMEK PROGRAMOKKAL VÁRJA A LÁTOGATÓKAT A II. IPOLYFESZT

A II. IpolyFesztet idén június 18-19-20-án rendezik meg. E remeknek ígérkező regionális rendezvény kapcsán tartottak a szervezők csütörtök délelőtt Ipolydamásdon egy sajtótájékoztatót, amelyen ismertették a programokat, valamint az ezeket biztosító pályázatok hátterét. E sajtótájékoztatón részt vett Ipolyvisk polgármestere, Antal Nyustin Ágnes, Helemba polgármestere, Izrael Gergely, Letkés polgármestere, Huszák Tamás, Ipolydamásd polgármestere, Rományik Ferenc, a projekt…

VISSZAFIZETTETHETIK JUHÁSZ BÉLÁVAL AZ ÖNMAGÁNAK ADOTT 1,6 MILLIÓS JUTALMAT

VISSZAFIZETTETHETIK JUHÁSZ BÉLÁVAL AZ ÖNMAGÁNAK ADOTT 1,6 MILLIÓS JUTALMAT

Juhász Béla a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli polgármesteri felhatalmazását arra használta fel, hogy 1,6 millió forintos jutalmat adott önmagának. Hasonló eset kapcsán a gyáli polgármesternek vissza kellett fizetnie az összeget, mivel a kormányhivatal törvénysértőnek találta, hogy a járvány miatti védekezésre vonatkozó felhatalmazást önjutalmazásra használja ki egy polgármester. A Momentumos Juhász Béla döntése sokakat felháborított Sződligeten…

LEHETSÉGES, HOGY JUHÁSZ BÉLA MUNKAIDŐBEN HORGÁSZIK?

LEHETSÉGES, HOGY JUHÁSZ BÉLA MUNKAIDŐBEN HORGÁSZIK?

Indulok a választáson – kurjantással tette ki Juhász Béla Róbert, Sződliget hangulatembere, az önjutalmazó polgármester egyik legfrissebb, momentumos kampányvideóját, amelyben értesíti rajongóit az egyik horgászatáról, hogy ő bizony nem hagyja cserben őket és az itt forgatott Spirál című film mennyire egy remek darab. Egy gondolatkísérlet erejéig próbáljuk elképzelni, hogy a főnökünk miképpen reagálna arra, ha…

A SZŐDLIGETEN IS SZOLGÁLÓ LENGYEL SZERZETESREND ALAPÍTÓJÁT AVATTÁK BOLDOGGÁ

A SZŐDLIGETEN IS SZOLGÁLÓ LENGYEL SZERZETESREND ALAPÍTÓJÁT AVATTÁK BOLDOGGÁ

Szombaton Ferenc pápa köszöntötte a különböző nemzetek zarándokait, akik részt vettek a Lateráni Szent János székesegyházban Johann Baptist Jordan atya, szerzetesi nevén Keresztről nevezett Ferenc Mária Jordan, az Isteni Üdvözítő Társasága, a Salvatoriánusok (SDS) alapítójának boldoggá avatási szertartásán. A szertartáson a sződligeti Starostka Szaniszló atya is részt vett rendtársaival együtt. A rendalapító fáradhatatlanul hirdette az…

JUHÁSZ BÉLA SZÍVESEN HALLGATJA EL, HOGY MIBŐL VALÓSULNAK MEG A TELEPÜLÉSE FEJLESZTÉSEI

JUHÁSZ BÉLA SZÍVESEN HALLGATJA EL, HOGY MIBŐL VALÓSULNAK MEG A TELEPÜLÉSE FEJLESZTÉSEI

A magát Igazmondó Juhásznak nevező Juhász Béla, a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje, Sződliget polgármesteri rangot viselő hangulatembere megint csak „nem hazudott, csak nem bontotta ki az igazság részleteit”. Így írt nemrégiben a közösségi oldalára: „Sződligeten folyamatosan épülnek az utak. Máshol miért nem? Országgyűlési képviselőként gondom lesz rá, hogy mindenhol jó utak legyenek.” Ezzel szemben az igazság…

VONATTAL A KEDVELT KERÉKPÁROS TURISZTIKAI TÉRSÉGEKBE

VONATTAL A KEDVELT KERÉKPÁROS TURISZTIKAI TÉRSÉGEKBE

A MÁV-START Zrt. folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal kíván az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek eleget tenni – írta a vasúttársaság a honlapján. Hosszú távú fejlesztési programunk célja, hogy minden vonaton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás, hiszen ezt a népszerű szolgáltatást évente több mint háromszázezren veszik igénybe. Bringával a Dunakanyarba A Dunakanyar már a Nyugati pályaudvarról induló…

NAGYMAROSON MEGKEZDŐDHET A FIATALOK OLTÁSA IS

NAGYMAROSON MEGKEZDŐDHET A FIATALOK OLTÁSA IS

A 16 és 18 év közötti fiatalok oltásra történő regisztrálása a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon lehetséges – értesíti a lakosságot Nagymaros városának honlapja. A 16-18 éves regisztráltak számára május 10-én, 11-én és 12-én lesz nyitva az online időpontfoglaló a koronavírus elleni oltásra. ( www.eeszt.gov.hu ) A fiatalok oltása május 13-án kezdődik Pfizer-vakcinával. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy…

LESZ ZENE, LESZ TÁNC, LESZ SZÍNHÁZ, LESZ VÉNÉGY FESZTIVÁL!

LESZ ZENE, LESZ TÁNC, LESZ SZÍNHÁZ, LESZ VÉNÉGY FESZTIVÁL!

Úgy döntöttünk, hogy bátrak leszünk és nekimegyünk az eredeti időpontnak, tehát ne csináljatok más programot június 24-27-re, mert óriásit fogunk bulizni a mesés Dunakanyarban, Nagymaroson! – hirdette meg a VéNégy Fesztivál a programját. Ott lesz a Halott Pénz, Russkaja, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdolna, a Punnany Massif, a Follow The Flow, a Random Trip, az Ivan…

A KÖZELJÖVŐBEN HÁBORÚ VÁRHATÓ A DUNAKANYARBAN!

A KÖZELJÖVŐBEN HÁBORÚ VÁRHATÓ A DUNAKANYARBAN!

Lapunk birtokába jutott egy neve elhallgatását kérő, magas rangú kormányhivatalnoktól származó belső információ: Dömös, Esztergom, Göd, Leányfalu, Szentendre, Tát, Verőce népe hamarosan háborút indít Vác ellen, mert a településnevük mellett viselt „Dunakanyar Kapuja” kifejezést Vác önhatalmúlag, előre megfontolt, aljas indokból elorozta ezen falvaktól, városoktól. Forrásunk azt is elárulta még, hogy e településeken a kamrákból és…

OLTASD BE MAGAD! – KÖZÖS ÜZENETBEN HÍVJÁK FEL A FIGYELMET AZ OLTÁS FONTOSSÁGÁRA – VIDEÓ

OLTASD BE MAGAD! – KÖZÖS ÜZENETBEN HÍVJÁK FEL A FIGYELMET AZ OLTÁS FONTOSSÁGÁRA – VIDEÓ

Dunakanyarhoz kötődő művészek, sportolók, tudósok, orvosok, egyházi és világi vezetők, ismert személyek. Különböző okokból, de mindenki az oltásra való regisztrációra buzdít! Regisztráljon még ma a vakcinainfo.gov.hu oldalon! Vigyázzunk egymásra! A közös videóban megszólalnak: Bagi Iván, Karinthy-gyűrűs humorista Beer Miklós, nyugalmazott váci püspök Dér Heni, énekesnő Dj Spigiboy, DJ Fábián Gábor, a Boronkay György Műszaki Technikum…