|
Vácért, már az interneten is - Honlapot indítottak a lokálpatrióták |
|
|
- Ezentúl az internet segítségével önálló weboldalon is elérhető a Vácért Lokálpatrióta Egyesület. A váci civil kezdeményezésre létrejött egyesület már a 2010-es önkormányzati választásokon is jelentkezett polgármesterjelölttel, illetve minden választókörzetben indított képviselőjelöltet. Az elmúlt egy évben is észrevételek, javaslatok sorával igyekezett nem csupán feltárni a városban észlelt problémákat, hanem az azokra adandó válaszok megfogalmazásával segíteni Vác működését, lakóinak életét - olvasható az egyesület minap szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében, melynek további részleteit az alábbiakban olvashatják.
|
|
- A modern kommunikáció szükségszerűségét már eddig is vezérelvüknek vallották a Lokálpatrióták, hiszen rendszeresen jelentkező hírlevelük tartalma egyre nagyobb teret kapott a közbeszédben is. A pártpolitikától független, de a közélet történéseinek minden rezdülésére figyelő civilek a jövőben szélesíteni kívánják az emberek felé irányuló kapcsolatrendszerüket, melynek érdekében már elérhető önálló internetes weboldaluk is.
A www.vacert.hu (és a www.vácért.hu) címen futó portál máris igen gazdag kínálattal várja az érdeklődőket. Folyamatosan frissülő hírek, aktualitások mellett a weboldal természetesen tartalmazza az egyesület azon már megvalósult elképzeléseit, amelyek Vác mindennapjaiban jelentős szereppel bírnak. Megtalálhatók a jövőre vonatkozó tervek is, és megismerkedhetünk az egyesület néhány prominens képviselőjével. A portálról elérhetők és letölthetők a Vácért korábban kiadott hírlevelei is.

Bizonyára igen nagy érdeklődést váltanak ki a weboldalon található galériák. A fotókból összeállított albumok egyértelműen mutatják a lokálpatrióták városszeretetét, a még nem publikált felvételek megtekintése különleges élményt nyújt a váciaknak és a máshol lakó érdeklődőknek egyaránt. De kuriózumnak számítanak azok a régi videófelvételek, amelyek – a portál többi szegmenséhez hasonlóan – folyamatosan frissítésre kerülnek és a városunkban történt archív eseményeken túl az egyesület munkájából is ízelítőt adnak.
A weboldal interaktív, már az indulásnál szavazásra kérik az olvasókat. A közeljövőben pedig véleményeknek, javaslatoknak, valamint a vitáknak is teret adó Fórummal egészül ki a www.vacert.hu internetes honlap, amely már várja az érdeklődőket annak érdekében, hogy a lokálpatrióták az itt lakókkal közösen tehessenek minél többet szeretett városukért: Vácért - áll a közleményben. |