Megtörtént az a csoda, hogy egy Pest megyei falucskában, Ugyerbe – annak is a legvégében, szinte már egy tanyasi világba lépve – megérkezett az a 190.120 forintnyi összeg, amelyet a 4. Váci Forraltbor-főző verseny alkalmával gyűjtöttek össze a településen élő négy esztendős Dallos Dorina részére. |
|
Dorinát hónapokon át daganatos betegséggel kezelték Budapesten, a 2-es számú Gyermekklinikán.
Hálás köszönet a 4. Váci Forraltbor-főző verseny nevezőinek, versenyzőinek és fogyasztóinak, valamint kiemelt köszönet Víghné Ágika főszervezőnek és a SEM Alapítványnak, hogy segítségükkel ez az összeg összegyűlhetett és a kislány további gyógykezelését támogatni tudjuk.
Természetesen Dallosékat a támogatásul nyújtott összeg átadása után sem hagyjuk cserben. Néhány héten belül a család egy hosszú hétvégét tölthet majd el Vácott, és élvezheti Vác város vendégszeretetét - köztük a Fónagy és Walter Vendég- és Borház, a Halászkert Étterem, a Giuseppe Pizzéria, a Floch Cukrászat, a Megcsí-Pipi Gyorsétkezde kiemelt figyelmét, vendéglátását.
Örömmel közöljük, hogy Dorina a kemoterápiás kezelések után elhagyhatta a kórházat – már csak hetente egy alkalommal kap utókezelést Budapesten. Bár az utazás igen megterheli a szülőket, de a szeretet mindent legyőz! Szívből kívánjuk Dorina teljes gyógyulását, a család támogató szeretetéhez, figyelméhez pedig kívánunk sok erőt, kitartást! Greff Tünde |