 |
 |
 |
| |
|
"Szent István ma nem lenne EU-konform" |
|
|
Szent István máig utánozhatatlan cselekedeteit méltatta az Augusztus 20-i városi ünnepség szónoka, Detre János evangélikus lelkész, aki István király tetteit napjaink politikusai számára követendő példáként említette beszédében. István király önfenntartó, biztonságot nyújtó, erős államot épített, amelyhez nemzetépítő szövetségesekre volt szüksége. István király felismerte, hogy a régi, nemzetségfők uralta berendezkedés működésképtelen –mondta az evangélikus lelkész. |
| István érdemeit folytatta a szónok: - Volt ereje, bölcsessége, akarata a változtatásra. Az nyilvánvaló, hogy István királyt Szent Istvánként tiszteljük és becsüljük, azonban napjainkban nem lenne szalonképes országvezető. Teleragasztanák a szokásos címkékkel: keménykezű diktátor, fundamentalista vezér, nem EU-konform figura és bizony hamar a persona non grata-k, azaz a nemkívánatos személyek között találná magát. Hitelességére, erős kezére, a tisztességére, a határozottságára, erkölcsi példamutatására és a haza iránti szeretetére, azonban nagy szükség lenne a mai Magyarországon fejtette ki a váci evangélikus gyülekezet vezetője.
Detre János sokak vágyát fogalmazta meg amikor azt mondta: komoly és sorsdöntő válaszúthoz érkezett az ország, vagy lesz nemzeti összefogás és felül tudunk emelkedni kicsinyes csatáinkon, vagy csúnya világ vár ránk. Az ünnepi beszéd végén Detre János így fogalmazott: Adja Isten, hogy ne csak turistacsalogató jelmondat legyen: Magyarországon itthon vagyunk, hanem valóban itt tudjuk szeretni, becsülni, építeni, szolgálni, tisztelni, imádságban hordozni hazánkat, Magyarországot.
Az ünnepi hangulatot a Boróka Népi Énekegyüttes, valamint Lakatos Anikó és Dombi Rajmund cselló- és hegedűművészek fokozták színvonalas produkciójukkal. A beszéd és a műsor után Refka Dániel katolikus pap áldotta meg a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. A fénypontot ezalkalommal is a városi kitüntetések átadása jelentette.
A város nevében dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő nyújtotta át a díszpolgári címet dr. Hesz Mihálynak. A jóideje Németországban élő olimpiai bajnok negyven esztendővel ezelőtt, 1968-ban nyert az ötkarikás játékokon. A napjainkban fogorvosként praktizáló ex- kajakozó volt a város első olimpiai bajnoka. A díszpolgári címmel egy négy évvel ezelőtt elkezdődőtt, gesztusértékű hagyományt folytatott az önkormányzat, vagyis, hogy az olimpia évében egy-egy hajdani, szép eredményeket elért sportolót ismer el a város e megtisztelő kitüntetéssel. Négy éve, 2004-ben a váci kötődésű gerelyhajító Kulcsár Gergelyt részesítette elismerésben az önkormányzat.
A Pro Urbe egyéni kitüntetést ebben az esztendőben Szalay István és Szíjjártó János kapta meg. Szalay István, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnökeként sokat fáradozott a város értékeinek megőrzéséért, számos helyre közreműködésével emléktábla került az utcák névadói előtt tisztelegve ezzel. A város történelmi múltjának elhivatott őrzője.
Szíjjártó János vállalkozó az utóbbi esztendőkben jótékony célú adományozásaival hívta fel magára a közvélemény figyelmét. Több alkalommal támogatta a Dunakanyari Látássérültek Egyesületét és a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézményben tanuló sérült gyermekeket.
A közösségi Pro Urbe díjat a váci Madách Imre Művelődési Központ kollektívája érdemelte ki. A díjat Iványi Károlyné igazgató vette át a polgármestertől. Az intézmény munkatársai fáradhatatlanul végzik tevékenységüket az igényes, kulturális programok szervezésében. Rendszeresen segítik és lehetőségeikhez mérten támogatják a város művészeti csoportjait, civil szervezeteit. Oroszlánrészük volt abban, hogy az elmúlt években Vác elnyerte a fesztiválváros címet.
A kitüntetettek nevében Vác újdonsült díszpolgára, dr. Hesz Mihály mondott köszönetet az elismerésért. Beszédében az 1968-as olimpiai győzelméről is szót ejtett. Elérzékenyült amikor felidézte a célbaérés pillanatait. Mint mondta: akkor is szeretettel gondolt Vácra. Az ünnepség – hagyományosan – koszorúzással zárult. Az önkormányzat, az egyház és a pártok képviselői a Szent István szobor tövében helyezték el a koszorúkat. Az ünnepi program a főtéren folytatódott. A Váci Fúvószenekar térzenéjét követően a Váci Szimfonikus Zenekar hangversenyére került sor.
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
Mi Újság?
|
 |
|
Írja meg,
s mi hírbe hozzuk!
Ha tud bármilyen
történésről, amiről
mi nem értesültünk
írja meg nekünk!
Hírmondó e-mail
|
|
 |
 |
 |
|