|
Népszámlálás után - Vác város jegyzőjének összegzője |
|
|
Mindenekelőtt köszönjük Önnek, hogy „felelt a jövőért”, tehát részt vett a népszámlálási összeírásban, így közreműködése, adatszolgáltatása segített sikerre vinni a 15. magyar népszámlálás váci folyamatát! Köszönjük megértését és türelmét, mindazt a segítséget, amelyet a számlálóbiztosoknak és munkatársainak nyújtott. |
|
Városunkban 133 számlálóbiztos kereste fel a lakosokat, az ő munkájukat pedig – a népszámlálásért felelős városi jegyző és a mellette dolgozó kollégák mellett - 30 felülvizsgáló is segítette. Vácot érintően volt több olyan közterület, háztömb, amelyek a Központi Statisztikai Hivatal címjegyzékéből sajnálatos módon kimaradt, így ezeken a helyeken további feladatokra, új címek felvételére volt szükség. Az eredetei címállományban 14281 cím szerepelt, az összeírás befejezésekor a tényleges címállomány pedig 15573 db címet tartalmaz. A váciak közreműködő készsége, együttműködése vitán felül áll, ezért ezúton is köszönjük, hogy jelzéseikkel, észrevételeikkel segítették a munkánkat! Az együttműködési szándékot mutatja az is, hogy városunkban – az adatszolgáltatást megtagadása esetére jogszabályban biztosított – bírságolás lehetőségével sem kellett élni. Magyarországon 4 650 700 kérdőívet dolgoztak fel, ebből Pest megye részesedése 511 700 volt. Városunkban 16 608 címet vettek fel, így – az adatok teljes körű, 100%-os feldolgozása után – 15 573 lakás összeírására került sor. Ennek során 11 303 lakáskérdőív adatfelvétele mellett 30 intézet és az ott lakók összeírása is megtörtént, emellett pedig 25 018 személyi kérdőívet töltöttek ki. Az internetes kitöltés aránya 21,3 % volt, ezzel - vagyis, hogy minden ötödik lakcímről a világhálón keresztüli önálló kitöltéssel érkeztek be az adatok - az országos 18,6 %-os elektronikus kitöltési arányt is felülmúltuk. A papíron történő, de önálló kérdőív kitöltése közel 23 %-os részt képviselt, így a számlálóbiztosoknak csak a kitöltött kérdőívekért kellett visszamenniük, ami szintén példás az országos 15, 4 %-os arányhoz viszonyítva. A közreműködő váciakon kívül ezúton mondunk köszönetet a számlálóbiztosoknak, a felülvizsgálóknak és valamennyi munkatársunknak, akik energiát és időt nem kímélve, időnként komoly emberi és technikai kihívásokkal szembesülve legjobb tudásuk szerint közreműködtek a törvényben előírt népszámlálás végrehajtásában! A Központi Statisztikai Hivatalhoz a napokban beérkezett adatok feldolgozása – az adatvédelmi szabályok szigorú betartása mellett – rövidesen megkezdődik. Az előzetes összegzés a jövő év tavaszára, összefoglaló eredmények pedig 2012 év végére várhatók. Dr. Maruszki Gábor jegyző települési népszámlálási felelős |