 |
 |
 |
| |
|
Két zónás parkolás lesz Vácott szeptembertől |
|
|
Hamarosan, szeptember elsejétől módosul a parkolási rend Vác belvárosában. A képviselő-testület a júliusi ülésen döntött a változásokról, amelyek közül a legjelentősebb, hogy az eddigi egységes díjfizetést két zónás parkolás váltja fel. Az 1-es számú díjzónában az autósoknak ötven míg az autóbuszokat illetve teherautókat vezetőknek száz forintot kell fizetni negyedórás várakozásért. |
| Ugyancsak tizenöt percért negyven illetve nyolcvan forintért lehet jegyet váltani a második zónába sorolt utcákban parkolóknak. A motorosokat sem illeti meg a díjmentesség szeptembertől. A kétkerekű járművekkel közlekedők a személygépkocsit használók által fizetett összeg felét kell bedobni a parkolóórákba. A legnagyobb áremelésre az éves bérletek tekintetében lehet számítani. Az eddigi huszonötezer forintról hetvenezerre növekszik az egy évre szóló bérletek ára.
A következő hónap legelső napján érvénybe lépő új szabályozás szerint a Konstantin térre, valamint a Jókai és a Madách utcákra is kiterjesztik a fizetési kötelezettséget az ott parkoló autósok számára. A belvárosban így csökken azon utcák száma, ahol nem kell fizetni a várakozásért. A messziföldön ismert magyar leleményesség gyakorlatilag csak szeptemberig működhet az ingyenes parkolás esetében. Előre megjósolható, hogy a kisebb, belvárosi utcákban – abban a néhányban, ahol nem kell majd fizetni – közelharcot vívnak majd minden egyes helyért az autósok. Ezeken a helyeken ugyanis fokozottan igaz, hogy mindig többen szeretnének parkolni, mind amennyi hely erre lehetőséget teremtene.
A személygépkocsival rendelkezők amúgy a legritkább esetben értenek egyet azzal az - önkormányzat szakemberei által megfogalmazott - indoklással, miszerint a parkolási tarifa növekedésének egyik legfontosabb oka: a város járműterhelésének folyamatos emelkedéséből következő, esetlegesen kialakulható közlekedési káosz megfékezése. A forgalom szabályozás ilyetén módjával azonban vitathatatlanul elkerülhetővé válik, hogy a közlekedés helyzete átláthatatlanná, teljesen kezelhetetlenné váljon. Az önkormányzat szakemberei szerint ugyanakkor a lakosság érdekeit szolgálja a parkolási rendszer módosítása, hiszen így zavartalanul közlekedhetnek a városlakók, miközben ügyeiket intézik. A tapasztalatok azt bizonyítják ugyanis, hogy drágább helyeken kevesebb ideig várakoznak az autósok, megteremtve lehetőségét, hogy mások is parkolhassanak.
Az eddigiekhez képest szinte csak egy valami nem változik: továbbra is 7 és 17 óra között kell fizetni a parkolásért. A két parkolózóna közül az elsőben vásárolt jegyekkel mindegyik parkoló igénybe vehető, míg a második övezetben váltott, csak a második zónában használható.
A két zóna a következő utcákra terjed ki:
Táblával kijelölt fizető parkolóhelyek Vác városában
1-es zóna
- Széchenyi utca a Március 15. tér és Görgey A. utca között
- Görgey utca a Széchenyi és a Báthori utca között
- Posta park mindkét oldala a Csányi krt. és a Görgey utca között
- Zichy Hyppolit utca a Görgey és a Báthori utca között
- Köztársaság út a Március 15. tér és a Szentháromság tér között
- Szentháromság tér teljes egészében
- Piarista utca
- Tornyos Pál utca
- Kossuth utca
- Kossuth tér
- Eötvös utca
- Althann Frigyes utca
- Eötvös utca
- Káptalan utca a Konstantin tértől a Kossuth térig
2-es zóna
- Társadalombiztosítási székház (Vác, Csányi krt. 16.) melletti parkoló
- Erzsébet utca a buszpályaudvar és a Szent János utca között
- Zrínyi utca a buszpályaudvar és a Szent János utca között
- Konstantin tér
- Jókai utca
- Madách utca
- Galcsek utca 8-10. szám előtti, kiépített parkoló
- Szent János utca a Zrínyi utca és a Csányi krt. között
- Köztársaság út a Szent János utcától a Március 15. térig
A Káptalan utcában a hamarosan elkezdődő mélygarázs-építéssel összefüggésben fizetni kell a parkolásért, mindaddig, míg a beruházás idejére kétirányúsítják az utcát. A parkolási rend változtatását egyébként a mélygarázs építése is indokolja, hiszen a munkálatok idejére a legnagyobb kapacitással bíró csirkepiac területén megszűnik az autótárolás lehetősége, amely jelentős bevétel-kiesést is jelent az önkormányzatnak. A kieső bevétel pótlására is szolgálnak az újonnan kijelölt, fizetőssé váló várakozási helyek. A városanyák- és atyák arról is döntöttek, hogy a pótdíj-fizetésre kötelezett gépjárművezetőket ezentúl postai úton, tértivevényes levélben is értesítik.
A változásokkal kapcsolatban bővebb felvilágosítással szolgálnak az üzemeltetést végző Vác Város Településszolgáltatási Kht. munkatársai a váci, Deákvári fasorban lévő ügyfélszolgálati irodájában, ahol hétfőtől péntekig 7 óra 30 perctől 14 óra 30 percig, szombati napokon pedig 11 óra 30 percig várják az érdeklődőket.
|
|
|
 |
 |
 |
|
 |
Mi Újság?
|
 |
|
Írja meg,
s mi hírbe hozzuk!
Ha tud bármilyen
történésről, amiről
mi nem értesültünk
írja meg nekünk!
Hírmondó e-mail
|
|
 |
 |
 |
|