A film az 1994-ben, a váci Fehérek temploma felújítása során előkerült kétszázhatvanöt hajdani helyi lakos maradványainak kutatásával foglalkozik. A tudományos alkotás rendezője és stábja egy éven át kísérte figyelemmel a feltárást, illetve az azt követő különféle vizsgálatokat. A dokumentumfilm nézői megtudhatják azt is, miként fedezték fel 1994-ben a Fehérek templomának felújításakor kétszázhatvanöt váci polgár maradványait. A százhét női, száztizenkilenc férfi és harmincnyolc megállapíthatatlan nemű múmia több szempontból is érdekes a tudomány számára.
A város főterén álló Fehérek temploma altemplomának kriptájában talált, több szerencsés tényező kapcsán meglepően épen maradt kétszázhatvanöt múmia vizsgálata számos érdekes információt szolgáltat a történészek, az antropológusok és az orvostudomány számára. A helyszínen véletlenül kialakult különleges klíma természetes mumifikálódáshoz vezetett. Ez a tudomány számára rendkívüli lehetőséggel szolgált, elkezdődtek a tíz éven át tartó mikrobiológiai, szövettani, genetikai, antropológiai vizsgálatok. A kriptában uralkodó viszonylag állandó, nyolc-tizenegy celsius-fokos hőmérséklet, a megfelelő relatív páratartalom és légnyomás, valamint a két kürtő által biztosított szellőzés mind hozzájárult a természetes mumifikálódáshoz. Tudományos szempontból kifejezetten szerencsésnek mondható, hogy a testeket fenyőfából készült koporsókba helyezték, amelyeket faforgáccsal béleltek ki. Ez egyrészt elősegítette, hogy a testek nem indultak oszlásnak, hanem lassan kiszáradtak, valamint a fenyőben található hatóanyagok elpusztították az oszlást elősegítő gombák elszaporodását. A konzervált tetemek mindegyike természetes úton elhunyt személyé. Az elhunytakról halotti anyakönyveket is találtak, így az eltemetett emberek jelentős részének ismerik a nevét, életkorát. A váci múmiák DNS-vizsgálatának eredményeiből kiderült, hogy az elhunytak csaknem háromnegyede tbc-s volt, de nem ebben a betegségben haltak meg mindannyian. Arcrekonstrukció segítségével olyan köztiszteletben álló emberek arcát elevenítették meg, mint például Fischer Antal borbély-sebész, Würth Ferenc kanonok, a helyi Nagypréposti Palota építője, vagy Simon Antal pap-tanár. A díszes fakoporsókra festett évszámok szerint a kriptában 1674 és 1838 között élt váciak hevertek. Az Időutazókban megszólaló Dr. Pap Ildikó, Dr. Szikossy Ildikó és Dr. Kustár Ágnes antropológusok, valamint Dr. Nagy Károly víruskutató számos vizsgálatot végeztek el a maradványokon. A dokumentumfilm tanúsága szerint Dr. Nagy Károly víruskutató és csapata egy olyan kutatásba vágott bele, amelynek fontos szerepe lehet a HIV vírus, illetve az AIDS-elleni küzdelemben. A kutatók a Kaposi Mór által 1872-ben lejegyzett jóindulatú bőrdaganat, a kaposi szarkóma előfordulását is vizsgálták a múmiákban. Dr. Nagy szerint a váci múmiák azért jelentenek egyedülálló kutatási terepet, mert a daganatot kizárólag bőrből lehet kimutatni, amely nem marad fenn a legtöbb temetés után. 
A kutató szerint egy különleges mutációt kerestek, amely módosítja a sejtek felszínén azokat a fehérjéket, amelyekhez a HIV vírus kapcsolódik. Itt kapott szerepet a még élő rokonság felkutatása, így ugyanis a további módosulások feltérképezése is lehetővé vált. A vizsgálattal a tudóscsoport arra kereste a választ, megjósolható-e, hogy ki lesz jobban, illetve kevésbé fogékony a HIV fertőzésre. A Vácott talált emberi leletek többsége a Magyar Természettudományi Múzeumban található. A nagyközönség áprilistól november 30-ig láthatta a leleteket a Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállításon. A teljes embertani leletegyüttes néhány darabja, azaz egy női, egy férfi és egy gyermek mumifikálódott holtteste, valamint számos, díszes koporsó és kegytárgy a váci Március 15. tér 19. szám alatti épület pincéjében berendezett kiállítóhelyen évek óta látható. A kiállítás címe: Memento Mori. Kép forrása: www.nhmus.hu
|
Tálas Péter rendezésében készült az „Időutazók” című, ötven perces dokumentumfilm, amelyet december 6-án, szerdán 18 órától vetítenek a Magyar Televízió 2-es csatornáján.
