 |
 |
 |
| |
|
Dr. Bóth János több ponton is aggályosnak tartja a városvezetés munkáját |
|
|
„Úgy látszik a nyilvánosság erejével lehet csak munkára bírni a városvezetést, különösen Fördős Attilát. Egy hete, január 2-án jeleztem a sajtónak, hogy nincs önkormányzati költségvetési tárgyalási menetrend. S lám hatására - mint Selmeczi Gabriella szilveszteri kábulatból magukhoz tért brókerei - Fördős Úr 4-én kiadta az intézményekre vonatkozó tárgyalási ütemtervet” – kezdte 2012. január 9-i sajtótájékoztatóját dr. Bóth János, a váci MSZP frakció vezetője. |
|
Dr. Bóth János gyorsan hozzá is tette, hogy a kiadott ütemterv hiányos. Kiemelte, hogy: hiányzik a Holding és ezzel együtt a városüzemeltetési rész, valamint a Polgármesteri Hivatal része. „Valószínűleg a mai közlés is kell ahhoz, hogy végre az érdemi munka kompletten elinduljon.” – hangsúlyozta a frakcióvezető, majd így folytatta: „Továbbra is a nyilvánossággal kell foglalkoznom. Látom a város honlapján,hogy a decemberi testületi ülés zárt részéről ad tájékoztatást Fördős Attila, s nem hiszek a szememnek. Valótlanság és torzítás van benne. Azt ugyan kikényszerítettük a városvezetésből,hogy a törvényi előírásoknak megfelelően adjon tájékoztatást a zárt ülés döntéseiről, de ezen közlések valóságtartalmát a jövőben folyamatosan kontrollálni, illetve korrigálni kell azoknak, akik ott voltak a döntéseknél. Jelen esetben a Beszerzési és a Közbeszerzési Bizottság döntéseinek megtárgyalásáról azt állította, hogy ezen döntéseket egyhangúan elfogadta a testület. Ez valótlan, mert nem volt szavazás. Ha lett volna, minimum egy ellen szavazat van, de lehet, hogy el sem fogadják a beszámolókat részben vagy egészben, mert volt egy a város szempontjából több százezer forintos hátrányt okozó döntés is. A nyilvánosságot félrevezető az a közlés is, hogy egyhangúan elfogadtuk volna a Váci Világi Vigalom pénzügyi elszámolását. Többen fenntartásaik miatt nem támogatták az elfogadást. Ezek után azt tudom tanácsolni a médiának, ha igazat akar közölni és a forrás Fördős Attila, valamint nincs személyesen ott az eseményen akkor független forrásból is ellenőrizze a Fördős által elmondottakat. Mi a zárt ülésekről szóló tájékoztatókra ezentúl odafigyelünk. 2011-ben és az idén is fontos a takarékosság! Ez az önkormányzati vezetésnél, különösen Fördős Attilánál hiteltelen szöveg, szokása szerint vizet prédikál és bort iszik. Jól mutatják az általa megkötött megbízási szerződések. Néhányról van tudomásunk, s ezeket a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezései szerint kikértük, s ezekről folyamatosan tájékoztatjuk az adófizető váciakat, hogy lássák, mire költik a pénzüket. Akinek információja van ilyen irritáló esetekről - a közérdekű bejelentőt megillető diszkréció mellett - kérem, hogy keresse a szocialista frakciót.” Dr. Bóth János ezután egy konkrét példát is felhozott. E szerint az egyik, volt önkormányzati képviselő nyugdíja mellett - nagy valószínűséggel megfelelő képzettség hiányában - havi százezer forintos megbízási díjat munkahelyteremtés, pályázati lehetőségek címszóval. A frakcióvezető elmondása alapján ma Vácon 1000-1200 álláskereső van - kétszer annyi, mint korábban. Hozzátette, hogy amióta az említett egykori képviselő ezzel a területtel foglalkozik, azóta a munkahely megszűnés a jellemző, nem pedig a munkahely teremtés. „Ha meg tőle függetlenül létrejön valami,például az új LIDL áruház, azt meg a Városfejlesztési Bizottságunk veszélyeztette időlegesen és értelmetlenül.” - tette hozzá dr. Bóth János, majd kiegészítette még azzal, hogy olyan pályázatokról sem tudni, amelyekhez az egykori képviselőnek érdemi köze lenne. „Eddig több mint egy millió Ft-ot fizetett mindezért a város, feltehetően Fördős Attila teljesítésigazolásai alapján. Ilyen gazdagok vagyunk, az új válságköltségvetésnél is így kell gazdálkodnunk?” – zárta mondandóját a frakcióvezető.
***
A fentiekkel kapcsolatban megkerestük Fördős Attila polgármestert, ám ő ezúttal nem kívánt élni a reagálás lehetőségével. |
|
|
 |
 |
 |
|
 |
Mi Újság?
|
 |
|
Írja meg,
s mi hírbe hozzuk!
Ha tud bármilyen
történésről, amiről
mi nem értesültünk
írja meg nekünk!
Hírmondó e-mail
|
|
 |
 |
 |
|