Kormányszóvivő: új közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban

Kormányszóvivő: új közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes. Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember…

Kigyulladt egy melléképület Vácon, a Mária utcában

Kigyulladt egy melléképület Vácon, a Mária utcában

Kigyulladt egy melléképület Vácon, a Mária utcában, a Fűz utcai kereszteződés közelében, amitől lángra kapott a mellette álló ház oldala és tetőszerkezete is. A város hivatásos tűzoltóinak három vízsugárral sikerült eloltani a lángokat. A lakóteret a tűz nem érintette, az egységek átvizsgálják a padlásteret is – írja a katasztrófavédelem.            …

Lapszemle – Tallózás a Váci Polgár júliusi lapszámában

Lapszemle – Tallózás a Váci Polgár júliusi lapszámában

Immár huszonhatodik éve jelenik meg havi rendszerességgel a Váci Polgár, amely a város  egyik legjelentősebb értékmegőrző, értéktartó és egyúttal mértékadó lapja. Ezúttal a legutóbb megjelent, júliusi szám tartalmát szemlézzük kedvcsinálóként azoknak, akiket véletlenül elkerült volna ez a mívesen szerkesztett, gazdag tartalmú lapszám.  A lap immár több mint negyed évszázada szolgálja az élő helyi közélet, a…

Vác a régi időkben – Miről szóltak augusztusban a hírek 150, 100, 50, 10 évvel ezelőtt?

Vác a régi időkben – Miről szóltak augusztusban a hírek 150, 100, 50, 10 évvel ezelőtt?

Szándékaink szerint minden hónap első napjaiban visszatekintünk 150, 100, 50 és 10 évvel ezelőttre, újságcikkekkel, fotókkal igyekszünk felidézni a régi idők Vácának hangulatát. Ebben rendszeresen segítségünkre lesz a kimeríthetetlen tartalmú Arcanum Digitális Tudománytár, a Hungaricana és a Fortepan, illetve olyan blogok és más szakportálok, amelyek Vác egy-egy történeti korszakában járatosak.  Tartsanak velünk hát ezeken az…

Két daru is dolgozik a 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének bontásán

Két daru is dolgozik a 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének bontásán

A Nyugati pályaudvaron folytatódik a rekonstrukció. Immár a második daru is üzembe állt a mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezeten a folyamatos munka segítése érdekében. A vágánycsarnok tetőzetén a már folyamatban lévő első fázisban tervezett bontási műveleteket az ütemterv szerint előreláthatóan ősszel fejezik be. Társat kapott a korábban felállított toronydaru. A második, 46,2 méter horogmagasságú és…

Szekrényessy Kálmán, aki a sporttörténelembe beírta Vác nevét

Szekrényessy Kálmán, aki a sporttörténelembe beírta Vác nevét

Szerkesztőségünk utánajárt a dualizmus korának egyik nagy alakja, Szekrényessy Kálmán (1846-1923) kalandos, szinte már-már romantikus regénybe illő életútjának, amely néhány pontján Vác városához is kötődött. A magyar sporttörténet e szupersportolója elsőként úszta meg a Vác-Budapest (Margit-híd) közötti több mint 30 km-es távot és számos lapjának egyike volt az 1893-ban alapított Váci-Futár. Székelyhidi Szekrényessy Kálmán 1846-ban…

A beinduló triatlonos szezon váci sikereket hozott

A beinduló triatlonos szezon váci sikereket hozott

A vírus elleni korlátozások enyhítésével lassan kezdetét vette a triatlonos szezon is és a Váci Vízmű triatlonosai rögtön megkezdték az érmek, pontok begyűjtését – írta a Dunakanyar Régió. Június végén Kaposváron a felnőttek szerepeltek kiválóan, hiszen Balogh-Baksza Anita a nők abszolút versenyében győzött olimpiai távon, míg dr. Kocsis Tamás – az utánpótláskorúak edzője – quadratlonban…

A Celitron váci gyárában a jövő lélegeztetőgépeit gyártják

A Celitron váci gyárában a jövő lélegeztetőgépeit gyártják

Magyarországnak célkitűzése, hogy önellátó legyen lélegeztetőgépekből is. Vácon pár hónapja indult be a gyártása egy olyan gépnek, melyről büszkén mondhatjuk, a világ bármely országában a legjobbak közé sorolnák – írta Rétvári Bence Facebook-oldala a Celitron váci gyárában tett látogatása kapcsán. Felnőttek és gyerekek számára egyaránt alkalmas, invazív lélegeztetésre és légzés rásegítésre is képes, könnyű, ezért…

Sóron Tibor újra a Vác FC mezében

Sóron Tibor újra a Vác FC mezében

Klubunk vezetősége megállapodott a korábban, 2019 tavaszán Vácott már futballozó 27 éves támadóval, Sóron Tiborral – írja  a VÁC FC honlapja. A sportoló az előző, 2019/20-as szezonban először az NB II-es Szeged-Csanád GA-ban, majd a harmadik ligás III. Kerületi TVE-ben futballozott. Sóron Tibor 2019 tavaszán Vácott 16 NB II-es bajnokin 5 gólt szerzett, emellett több…