Matkovich súlytalan, Ferjancsicsnak közel kétharmada van – szavaztak a váciak

Matkovich súlytalan, Ferjancsicsnak közel kétharmada van – szavaztak a váciak

ELEMZÉS. Megdöbbentő, de nem meglepő eredményt hozott a VácOnline facebookos szavazása, melyen azt kérdeztük egy hétig a váciaktól: „Ön szerint ki irányít valójában a városházán? Matkovich Ilona vagy Ferjancsics László”. Matkovich Ilona polgármester 284 szavazatot kapott (37%), Ferjancsics László alpolgármester pedig 484 szavazatot (63%). Valószínűleg nincs még egy olyan város, ahol az alpolgármestert erősebb embernek…

Magyar Nemzet: Engedély nélkül újította fel a városházát a váci polgármester

Magyar Nemzet: Engedély nélkül újította fel a városházát a váci polgármester

Az országos sajtó immár rendszeresen foglalkozik a jelenlegi városvezetés viselt dolgaival, lassan Ózddal, Hódmezővásárhellyel vagy Kispesttel azonos gyakorisággal említik Vácot. „Matkovich Ilona megválasztása óta botrány botrányt követ a településen” – írja a Magyar Nemzet a 2020. május 28-i számában, amikor a városháza bejelentés nélkül megkezdett felújításáról tudósítanak. A lap is beszámol arról, amiről már a…

Erre van pénz! – Menekül a városháza, eltüntették a kínos bizonyítékokat

Erre van pénz! – Menekül a városháza, eltüntették a kínos bizonyítékokat

Jelezzük immár sokadszor, de szinte már annyira kínos: megint lebuktak, megint titokban akarták tartani, megint a járványhelyzet leple alatt ment a mutyi és a költekezés… Május 25-én a Facebook-oldalunkon egy kis infógrafikát jelentettünk meg Erre van pénz! címmel, ami azt ábrázolta, hogy hét helyen is fizetett hirdetésben reklámozta magát városháza, miközben állításuk szerint a városi…

Brutálisan emelkedtek május végén a váci strandbelépők

Brutálisan emelkedtek május végén a váci strandbelépők

A májusi strandnyitás hagyományosan várva-várt eseménye a városnak. A kapuk első kitárása jele annak, hogy visszavonhatatlanul elkezdődik a nyár. Idén a járvány miatt május elsejéről május 29. péntekre tolódott a strand megnyitása, de ezúttal már a bejáratnál hideg zuhany fogadta a látogatókat. Brutálisan megemelkedtek a belépők árai. A városháza üzemeltette intézmény árai még nyomokban sem…

Nem térkép e táj – Vácon állítottak először honvédemlékművet az országban

Nem térkép e táj – Vácon állítottak először honvédemlékművet az országban

A Váci Honvéd Emlékmű Az emlékművet az 1849 áprilisi és júliusi váci csatákban elesett honvédek tiszteletére emelték a mesterségesen kialakított dombon.  Degré Alajos volt honvédtiszt kezdeményezésére alkották meg és 1868-ban avatták fel. Mivel ez volt az első 48-as emlék hazánkban, avatása országos ünneppé vált, mely 1868. július 19-én fényes külsőségek között ment végbe. A fővárosi…

Egyre több a panasz az akadozó szemétszállításra

Egyre több a panasz az akadozó szemétszállításra

Az utóbbi hetekben több olvasónk is jelezte, hogy kimaradozik a szemétszállítás bizonyos utcákban, a probléma ugyanúgy érinti a kommunális szemetet, mint a szelektíven gyűjtött hulladékot. Nagyon úgy néz ki, hogy a szemétszállítás javításának ügyét csak október 13-ig viselte szívén a Matkovich Ilona vezette balliberális városvezetés. Olvasóink mellett néhány váci Facebook- csoportban is többször előkerült a…

Matkovichék rátámadtak a város büszkeségeire – pillanatok alatt cáfolták a kézisek a városháza elképesztő közleményét

Matkovichék rátámadtak a város büszkeségeire – pillanatok alatt cáfolták a kézisek a városháza elképesztő közleményét

Nincs még egy városvezetés, amelyik a saját NB 1-es csapata ellen indít háborút, csak a váci. A városháza nem visszakozott és elnézést kért, hanem megpróbálta bebizonyítani, hogy az óránkénti 12.000 forintos pályadíj kevesebb a 7.500 forintosnál. Az NB 1-es Váci Női KSE kétségbeesésében a szurkolóihoz fordult, amiért a városháza a rendkívüli jogrendben 60%-kal megemelte a…

Melegregényt népszerűsített Matkovich

Melegregényt népszerűsített Matkovich

Matkovich Ilona újságírói munkásságán végig tekintve azt láthatjuk, hogy kevesebb ennél tudatosabb szerző él a városunkban, aki nálánál következetesebben járná a szakralitás, a hagyományos értékek tagadásának és a kereszténységellenességnek az útját. Szinte minden leírt gondolata az egyház- és életellenességet szolgálta. E pünkösdhétfői számvetésre egy olvasónk által a napokban fellelt, leszbikus regényt népszerűsítő írása késztetett. Matkovich…

A velünk lévő Jézusban bízva – összefoglaló az első online Nagymarosról

A velünk lévő Jézusban bízva – összefoglaló az első online Nagymarosról

A járvány miatt online megtartott tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mottójául a szervezők a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványoknak a feltámadt Jézushoz szóló kérését választották: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29). A május 23-i rendezvényen az internet segítségével többek között a világ különféle tájain misszióban szolgáló magyarok beszámolóit is közvetítették. A szervezők már húsvét…

Már a függetlenség látszatára sem ügyelnek – kormányellenes trágár főépítész

Már a függetlenség látszatára sem ügyelnek – kormányellenes trágár főépítész

Vác főépítésze a közösségi médiában olyan arcképet tett ki magáról, melyen kormányellenes trágár „O1G” felirat látható. A köztisztviselőkről szóló törvény előírja, hogy minden köztisztviselőnek politikafüggetlennek kell lennie, és munkaidején kívül se tanúsíthat olyan magatartást, ami függetlenségét megkérdőjelezi vagy a polgárok egy részének bizalmát rombolja a közhivatal iránt. Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy a körzetét ugyan elbukta,…