A váci gyökerű, a városhoz ezer szállal kötődő Somorjai Balázs fotóművész június 7-én vasárnap este 6 óra 7 perckor ünnepélyesen megnyitja műtermét és galériáját a főváros I. kerületében, a vernisszázst természetesen egy tárlatnyitás teszi teljessé.
Az egykori híradós fotóművész így fogalmazott előzetesen a megnyitóról:
„A 6×7 kiállítótérben időről időre kizárólag analóg eljárással készült felvételeket láthat majd a közönség. A nyitó tárlaton tizennégy művész szerepel egy-egy képpel – köztük váci alkotó is Fekete István személyében. A válogatás során fontos szempont volt, hogy ne csak a »nagy nevek« munkái lógjanak a falakon, hanem tehetséges, de kevésbé ismert alkotóké is, akik között hobbista és profi, fiatal és idősebb, fővárosi és vidéki egyaránt megtalálható. Természetes, hogy ilyenkor egy témáiban és technikájában is heterogén anyag áll össze, amelyet a színvonal rendez egységbe.”
A 06.07-én 6.07-kor nyíló 6×7 kiállítótér az I. kerületi Attila út 67. szám alatt található.

