A Mandiner birtokába került hangfelvétel szerint a Szijjártó Péter lehallgatásában segédkező Panyi Szabolcs Magyar Péterrel is kapcsolatban áll és három külföldi szolgálattal működik együtt.
Egy a Mandiner birtokába jutott újabb hangfelvételből kiderül, hogy a Direkt36 és a VSquare újságírója, Panyi Szabolcs három európai ország titkosszolgálatával működik együtt, a férfi ráadásul Orbán Anita mellett Magyar Péterhez is bejáratos, tavaly januárban például bizonyíthatóan egyeztettek, így nem kizárt, hogy a Tisza Párt elnöke tudott Panyi külföldi szolgálati kapcsolatairól és a kampányra bekészített hangfelvételekről.
A lap a cikkben felidézte, hogy Panyiról múlt héten derült ki, hogy megadta Szijjártó Péter külügyminiszter telefonszámát egy európai uniós tagállam titkosszolgálatának, amelynek így lehetősége nyílt megfigyelnie a magyar külügyminiszter telefonbeszélgetéseit. Panyi Szabolcs ráadásul – saját bevallása szerint – nemcsak barátja Orbán Anitának, de együtt is dolgozik a Tisza Párt politikusával és hozzáférése lenne egy Orbán Anita vezette külügyminisztérium dokumentumaihoz, valamint javaslatot tehetne arra, hogy kormányváltás esetén ki dolgozhasson a külügyi tárcánál, és ki nem.
A Mandiner birtokába jutott újabb hangfelvételen Panyi Szabolcs arról beszélget egy hölggyel, hogy szerinte nincs abban „semmi ijesztő”, hogy értesüléseit illetően „három különböző európai országból származó”, „nemzetbiztonsági forrásokat” említ.
Mint Panyi Szabolcs a felvételen fogalmaz: „amit én írtam, azt nemzetbiztonsági forrásokra hivatkoztam. (…) Nem kell megijedni, nincs ebben semmi ijesztő.” Az újságíró szerint ők „olyan emberek, akiknek ez a munkájuk”, és tőlük „bejött egy alapinformáció…”
A hölgy kérdésére válaszolva ugyan forrásait nem nevezi meg, viszont úgy fogalmaz, hogy: amire a cikkben hivatkozom az, hogy három különböző európai országból származó forrás szerint, tehát…”
Amikor a hölgy tisztázó kérdést tesz fel, Panyi határozottan leszögezi, hogy „három európai” szolgálatról van szó. A beszélgetés során Panyi Szabolcs azt sem rejti véka alá, hogy Magyar Péterrel kapcsolatban áll.
A Tisza külügyminiszter-jelöltjével, Orbán Anitával jó kapcsolatot ápoló Panyi azt is elmondja, hogy tavaly januárban még egy egyórás beszélgetése is volt Magyar Péterrel. Így az sem kizárt, hogy Panyi titkosszolgálati kapcsolatairól és a választási kampányra bekészített hangfelvételekről a Tisza elnöke is tudott. Annak érdekében, hogy ezt tisztázni lehessen, a Mandiner kérdésekkel fordult az érintettekhez, Panyi Szabolcshoz, Magyar Péterhez, valamint Orbán Anitához is.
A lap a cikkben emlékeztet: egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen Panyi Szabolcs maga árulta el, hogy egy európai uniós ország titkosszolgálatának „megadta” Szijjártó Péter telefonszámát, amelynek így lehetősége volt lehallgatnia a magyar külügyminiszter telefonbeszélgetéseit.
Az esetet súlyosbítja, hogy Panyi azóta Szijjártó telefonbeszélgetéseiből többet is nyilvánosságra hozott. Ez azt jelenti, hogy Panyi nem csak segített Szijjártó lehallgatásában, de a lehallgatás során megszerzett hanganyagokat is vele hozatják le a külföldi szolgálatok, annak érdekében, hogy a választási kampány hajrájában így próbálják meg lejáratni a magyar kormányt, növelve ezzel a Tisza Párt választási esélyeit.
A mandiner.hu oldalon elérhető cikkben arról is írtak, hogy az újságíró állítása szerint barátjának, Orbán Anitának most is segít szakmai ügyekben, korábban pedig a politikus kampánycsapatában is dolgozott. Panyi még azt is elárulta: „olyan helyzetben találtam magam, hogy én így javasolhatok majd neki embereket, hogy kiket tartson meg, kiket rúgjon ki”.
A Mandiner a cikkben közölte a birtokába került hangfelvételt, valamint annak leiratát is.
