Nemzeti összefogásra szólított fel Budaházy Edda a Hír TV műsorában, az ismert nemzeti aktivista szerint ugyanis a jelenlegi kormánynak kell vezetnie az országot április 12. után is.
Ezért azt javasolta a saját példáját említve, hogy a nemzeti radikális emberek is szavazzanak a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeire, és esetleg listán voksoljanak a Mi Hazánkra.
„Össztűz alatt áll Magyarország, amiért példát mutat az Európai Unióban, hogy önálló nemzeti politikával és kormányzással is sikereket lehet elérni. Ezért a nyugati elit már semmit nem bíz a véletlenre, minden eszközt bevet az Orbán-kormány megbuktatásáért, elzárják az olajvezetéket, példátlan titkosszolgálati beavatkozás zajlik hazánkban. De remélem, hogy ki tudjuk védeni a támadásokat, és egy hatalmas fricska lesz az ellenfeleinknek a nemzeti oldal győzelme” – mondta a Hír TV Paláver hangoló című műsorában Budaházy Edda.
Az ismert nemzeti radikális aktivista, Budaházy György húga arról is beszélt, hogy most össze kell fogni, nem engedhetjük meg, hogy a nemzeti kormányt leváltsák egy Magyar Péterre, mert akkor a globalista erők veszik át a kormányrudat – írja a Magyar Nemzet.
Most félre kell tenni az egyéni érzelmeket, lehet ugyan kritikusan szemlélni a jelenlegi kormány munkáját, de pragmatikusan kell dönteni, nem győzhet a balliberális oldal, a Fidesz-kormánynak maradnia kell. Ennek a célnak megfelelően kell szavaznunk, én az egyéniben a Fidesz jelöltjére fogok voksolni, listán lehet, hogy a Mi Hazánkra – fogalmazott Budaházy Edda.
Szerinte azokban a választókerületekben, ahol kiélezett a küzdelem, nem szabad megkockáztatni, hogy nevető harmadikként a balliberálisok jelöltje nyerjen, és országosan is legyőzzék a két nemzeti pártot.
Az aktivista arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéki média és a megmondóemberek azt sulykolják: Magyarországon minden rossz, semmi nem működik, miközben a valóság egészen más.
„Elég, ha csak a családtámogatási rendszerre gondolunk vagy arra, hogy ingyen jár a tankönyv a gyerekeinknek, a közszolgáltatások, a tömegközlekedés is sokkal jobb állapotban van, mint amilyen látszatot próbálnak kialakítani Magyar Péterék és a média egy része” – fejtette ki Budaházy Edda.
Reményét fejezte ki, és egyben a következő kormány feladatának is nevezte, hogy az előttünk álló négy évben valódi nemzeti egységet hozzunk létre a mostani megosztottsággal szemben.
Fotó: Budaházy Edda Forrás: Hír TV / Képernyőkép
