Testőrökkel körbevéve menekült el a Vác Online kamerája elől Szimon Renáta a Tisza Párt váci képviselőjelöltje, aki a Tisza Pártot érintő súlyos drogügy mellett arra sem adott választ, hogy miért állította, hogy Rádon megtámadták, miközben a rendőrségi tanúvallomásában ezt már cáfolta.
Arra sem reagált, hogy elítéli-e a Tisza Párt vezetéséhez köthető rendkívül súlyos drogbotrányt. Magyar Péter maga ismerte el, hogy Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke hallható azon a felvételen, melyen kokainról beszélnek, ezt megelőzően pedig szintén a Tisza Párt alelnöke beszélget arról, hogy be kellene LSD-zni. Magyar Péter a párt elnöke pedig egy olyan buliban vett részt, ahol kokain volt egy asztalon. Sem Magyar Péter, sem Szimon Renáta nem állt ki a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk mellett.
Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Szimon Renáta annak ellenére hallgat egy ilyen súlyos kérdésben, hogy a Drogkutató Intézet közleménye szerint, amennyiben egy politikai aktor maga is érintett lehet a drogfogyasztásban, felmerül a kérdés, hogy döntéshozóként mennyire lenne elkötelezett egy szigorú, társadalomvédő drogpolitika fenntartása mellett.
A közleményben rámuztattak, hogy a tiltott szerek használata potenciálisan zsarolhatósághoz vezethet, amely egy politikus esetében nemzetbiztonsági szempontból is problémás lehet. Egy állam szuverenitása és önálló mozgástere sérülhet, ha olyan személyek kerülnek kulcspozícióba, akik drogfogyasztóként maguk is „foghatóvá” válnak. A botrány túlmutat önmagán, és a hitelesség, valamint a felelősség kérdését is előtérbe hozza.
Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos év elején a brüsszeli drogliberalizációra reagálva hangsúlyozta, hogy Magyarországon zéró tolerancia van, nincs különbség a szerek között, nincs könnyű és kemény, nincs rossz drog és kevésbé rossz drog: csak kábítószer van. Úgy fogalmazott:
„Mi nem behozni, hanem kisöpörni akarjuk a kábítószert Magyarországról! Szóltunk előre: aki mások gyerekét mérgezi, annak börtönben a helye!”
A Tisza Párt vezetését érintő drogbotrány olyan súlyos kérdés, amelyben a némaság nem elfogadható válasz.
Radnai Márk drogbotránya megosztotta még a Tisza Párt szimpatizánsait is. A Hír TV Magyar Péterék monori és jászberényi kampányrendezvényén járt szerdán, és megszólaltatott néhány kilátogatót, hogy mit szólnak a párt alelnökének szavaihoz. A nyilatkozók közül néhányan csak lejáratásnak tartják a kialakult botrányt, és mentegették Radnai Márkot, míg többen éles szavakkal bírálták, és kijelentették, hogy egy ilyen ember nem való a közösségükbe.
„Aki drogot fogyaszt, annak irány a börtön!” – szögezte le az egyik szimpatizáns, aki nem válogatta meg a szavait a Tisza alelnökével és képviselőjelöltjével kapcsolatban.
