Szimon Renáta a Tisza Párt váci jelöltje sokadik alkalommal kampányol valótlanságon alapuló, rosszindulatú híreszteléssel, vagy éppen hazugsággal.
A Váci Tankerületi Hírnök közösségi oldalán jelentették be a napokban, hogy 155 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból újítják fel az intézményt.
A fejlesztésről szóló hírt a tiszás jelölt szokásához híven rosszindulatúan, támadva azt írta ugyanis, hogy „veszélyes anyagok mozgatása történne egy oktatási intézményben, tanítási időben”.
A folyton hazugsággal kampányoló Szimon Renáta semmilyen konkrétummal nem támasztotta alá az újabb tényeket nélkülöző hangulatkeltő, politikai haszonszerzésből született bejegyzését, mely szerint a felújítás közvetlen rákkeltő veszélynek tesz ki több száz gyermeket, pedagógusokat, és a pedagógusok munkáját segítőket.
Március 16 és 17-én a Váci Tankerületi Hírnök Facebook oldalán összesen hat iskolát érintő fejlesztés jelentettek be. Szimon Renáta azt állította a bejegyzésében, hogy úgy távolítanak majd el veszélyes anyagot a Juhász Gyula Általános Iskolában, hogy eközben többszáz gyermek, pedagógus és tanítást támogató munkatárs tartózkodik majd az épületben. Állítása szerint kiemelten veszélyes, légszőszervi rákot okozó anyagot fognak ily módon eltávolítani. Ki hiszi ezt el?

Kérdéseinkkel a Váci Tankerületi Központ igazgatójához, valamint a Juhász Gyula Általános Iskola igazgatójához is fordultunk, amint választ kapunk frissítjük cikkünket.
