A Mária Maraton családi futóeseménynek ad helyet március 28-án, szombaton a Hétkápolna kegyhely. A futózarándoklaton 1.6, 4, 8 és 12 kilométeres távon várják a résztvevőket. Az esemény keretében az AVKF hallgatói játékos feladványokkal várják a gyermekeket és a felnőtteket.

8.30-tól szentmisét követően közös bemelegítésre kerül sor, majd 10.30-kor rajtolnak.
Előzetesen regisztrálni (március 25-éig) a mariamaraton.mariaut.hu oldalon lehet, ugyanott részletes információk találhatók.

Dr. Varga Lajos emeritus segédpüspök régi rítusú szentmisét mutat be a Karolina-kápolnában március 27-én, pénteken 18 órától. Ez Fájdalmas Péntekre esik, amikor a Szűzanya hét fájdalmáról emlékezik meg az egyház. Minden pénteken 15 órától ministránspróbát tartanak ugyanott.
A Nagyboldogasszony székesegyház környezetének közösségi munkában történő szépítése is napirenden lesz hamarosan, a terv szerint egészen pontosan április 18-án 9-12 óra között. Ezen alkalommal a Piarista Gimnázium felőli oldal növényzetét újítják meg a résztvevők. A szervező kérik, hogy aki csatlakozni tud, szíveskedjék előre jelezni a szándékát a sekrestyében.
