A balliberális-brüsszelita oldal helyi képviselőjelöltjei vajmi keveset árultak-árulnak el saját szakállú, egyéni terveikről, talán nincsenek is nekik ilyen helyi érdekű épkézláb elképzeléseik – de azért kötöttünk egy kis csokrot szórólapon megjelentetett, elkottyantott, helyi sameszek háta mögé bújva, sumákolva tolt elgondolásaikból. Hm…
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt aspiránsa, Urbán Dávid Kilián eléggé együgyű (1 ügyű) vállalása, hogy ő bizony a marihuána legalizálásának élharcosa szeretne lenni, merthogy csak nyugodtan akar beállni – na, gratulálunk, ez már így is eléggé beálltnak tűnő hozzáállás.
A fő brüsszelita alakulat, a Tisza jelöltje, a kampánybusza mellett leginkább Mustangot vezető, rongyrázó Szimon Renáta korábban kinyilvánította, hogy szerinte érezhető mértékben meg kellene növelni az önkormányzati tulajdonú, lakás célú ingatlanok bérleti díját, mondván, hogy a jelenlegi árakon nem becsülik meg kellőképp a bérlők lakhatásuk ilyetén támogatását – ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy ebben a kérdésben jobbára megszorult, a jelöltnél jóval kevésbé tehetős magányos emberek, családok az érintettek.

Az elhervadt szegfűs MSZP-ből kicsökevényesedett DK ringbe szállója, Juhász Béla meg azt igyekezett keresztülvinni Vácott sződligeti polgármesterként, hogy a Kórház utcát a néhai köztársasági elnökről, Göncz Árpádról nevezze el a járásszékhely önkormányzata, noha az egykori államfő megítélése legalábbis erősen kérdőjeles – s nem kétséges, hogy ha pozícióba jutna, a jelölt újra bepróbálkozna ezzel az üggyel. Hát, ez bizony nem egy díszes csokor, ki-ki húzzon, szakajtson belőle belátása szerint!
Elnézést kérünk a kiemelt fotó gyűröttségéért, kukából szedtük a reprózott alapanyagot
