Rendkívül erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a már a 32. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap legutóbbi, februári száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő írások vonatkozásában, a polgármester ejtőernyős, közpénzből busásan megfizetett tanácsadói, bértollnokai híján az utóbbi időben a korábbinál valamivel mérsékeltebbé vált hivatalos helyi médiában elhallgatott eseményekről szóló tudósításokról nem is beszélve.
Szórád Ágnes főmunkatárs kolumnás véleménycikkének címében felteszi a jogos kérdést: „Hát tűrni illik-e még őket?” – mármint azokat, akik brüsszeli vezérekként vagy talpnyaló hazai brüsszelita csatlósokként egyre inkább a háborúba való konkrét bekapcsolódás felé taszigálják az öreg kontinenst.
„Az unió tudathasadásos neveldéjében már-már úgy viselkedünk, mintha nem is mi sodródnánk tehetetlen bárgyún a háború borzalma felé. Kívülről szemléljük a történéseket. Ideje lenne belépnünk saját sorsunkba. Rádöbbenni a valóságra, igen, ti is, háborút akaró magyar békétlenek! Miért olyan nehéz felismerni azt az egyszerű tényt, hogy Európa éppen attól lesz erős – kiragadva két országot –, ha Németország még Németország, Franciaország még Franciaország saját identitással, szokással, tradícióval. S lám, mivé és hová lett a régen oly fölényeskedő büszkeségük! Európa miért nem hallja meg saját jajveszékelését!? Mi magyarok miért halljuk és miért tudjuk e hazában több millióan, hogy Magyarország éppen azért lesz erős, mert megmarad magyarnak. Ha a közép- és kelet-európai népek, csehek, szlovákok, románok, lengyelek megértenék e kor jajszavát, dicső európai történelmet írhatnánk. Tán még szellemi bölcsője is lehetnénk egy itt újjászülető Európának! Az Európai Unió jelenleg a szolgaság háza. Kiszolgálója egy globalista világelit sötét ármánykodásának. A kapzsiság mámorában, tetteik gazságaiban lebzselő uniós urak és hölgyek, ha tehetnék, már »a virradat bűnét is büntetnék« mirajtunk. Akik még látjuk az ég csillagait, és bizton tudjuk, hogy az ég fejünk fölött mindig ugyanaz marad, s az Isten ajkán teremtő szeretet és remény nem ég el soha…
… Ám az unió politikai globalista elitjére bármikor virradhat hajnalt látó szemmel és szívvel egy európai népharag, urambocsá’ számonkérés. Netán kollektív bűnösség vádja mindazért, amit tettek Európával. Tudom, mindez sem előbb, sem később, csak mikor a nemzetközi jog és erkölcsi norma fölött az isteni igazságosság mond ítéletet.
A lélek széles útját járó Szent Ágoston gondolatai mélyek és bölcsek. Ír a hatalom és a politikai cselekvés morális felelősségéről is. Ha ez nincs, nem más a hatalom, mint egy nagyobb méretű »rablóbanda«. Jelenleg ilyen »rablóbanda« uralja Európát. Hát tűrni illik-e még őket?”
Juhász Péter főmunkatárs „Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című rovatában a választások után várható világ esélyeit latolgatja.
„Én nyugodtan ülök. Nekem mindenképpen jó lesz…
Ha a kormány marad, tudom, mire számíthatok. Tudom, hogy normál körülmények között is, de rendkívüli időjárásban is tud vezetni. Tudom, hová, merre akar menni, mit vár tőlem, mit várhatok tőle.
Ha a várományos párt lenne kormányon, akkor meg minden jobb lesz. Hárommillió szegénynek, egymillió éhező gyereknek lesz csodálatos élete. Nem lesz adóemelés, sőt ÁFA csökkentés lesz. (Ez ugyan eddig nekem nem sok jót jelentett, mert a kereskedők nyelték le, de mivel mindent jobban fognak csinálni, talán ez is a pénztárcámba hullik.) Virágozni fog az egészségügy, az oktatás. Nem lesz migráns, marad a kerítés, nem hajtjuk végre a migránspaktumot, hazahozzuk az uniós pénzeket, itt teszünk engedményeket…” – írja a szerző az egyik oldalon bizonyított tényekről és eredményekről, a másikon meg az ígéretekről, s ha utóbbi esetében esetleg némi iróniát érez ki a sorok közül az olvasó, nos az nyilván nem véletlen, s nem mellesleg teljesen jogos, hiszen a fő hazai brüsszelita párt vezérénél igencsak deficit mutatkozik igazmondásban, őszinteségben, nagyjában-egészében azt sem lehet elhinni, amit kérdez.
A Váci Polgár hagyományos évindító találkozójáról szóló beszámolójában Kucsák Gábor felelős szerkesztő sajnálkozva rögzíti a tényt, hogy egy másik orgánum, a Váci Napló nyomtatott kiadásának megszüntetése után immár a világhálón is homályosodni kezdett ez a folyóiratcím, amit veszteségként kell elkönyvelni, ugyanakkor nem marad el a köszönetnyilvánítás sem, amiért sokak önzetlensége folytán a VP tovább folytathatja küldetését.
„Mi még vagyunk, és a váci polgárok nagylelkű támogatása és a Polgár körül kialakult szerzői közösség lelkes munkája biztosíték a jövőre nézve.”
