A múlt hét végén péntektől vasárnapig ismét megrendezte hagyományos évnyitó kiállítását a művelődési központban a Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya.

A hagyományoknak megfelelően pénteken délután ezúttal is elsősorban iskolai és óvodai csoportokat vártak a házigazdák, jöttek is több intézményből, igaz – a zord időjárás és a helyenként nehézségeket okozó útviszonyok miatt érthetően – most vidékről nem kerekedtek fel érdeklődők, helyből viszont igen sokan érkeztek.

– Nagyon tetszettek a galambjaink a gyerekeknek, sokan még nem is láttak olyan különleges egyedeket, amilyeneket bemutatunk ezeken az alkalmakon, tehát összességében azért az lehet mondani, hogy nagyon jó fogadtatása volt ismét a kiállításunknak, amelynek keretében ezúttal huszonhét tenyésztő tagtárs 192 szárnyas büszkeségét mutattuk be – összegzett Galba Tamás szakosztályvezető, a VRE elnökségi tagja.
Hozzátette: a tagtársak folyamatosan részt vesznek és szép sikereket érnek el szerte az országban, illetve akár külföldön is különböző fajtaklub bemutatókon, közösen pedig az idén újra szeretnének megjelenni kedvenceikkel a Váci Világi Vigalomban is.
A szakosztályvezető elmondta még, hogy szeretnék felújítani, lehetőség szerint esetleg bővíteni is a ketrecparkjukat, ehhez egyrészt támogatókat keresnek, másrészt már több helyről kértek árajánlatokat, s bíznak benne, hogy talán már a vigalomig előre tudnak lépni ebben az ügyben.

Kiállítás győztesek:
Galba Tamás, Csereklye István, Cseri László, Dévai Attila, Dunavölgyi Kálmán, Furcsa Gábor, Kitlinger Kálmán, Rolenc Roland, Szűcs László.
Tiszteletdíjban részesültek:
Galba Tamás, Cseri László, Dévai Attila, Dunavölgyi Kálmán, Furcsa Gábor, Kitlinger Kálmán, Rolenc Roland, Drajkó Imre, Burszán Lajos.

