Nem tűrte jól Matkovich Ilona, hogy szembesítették azzal, hogy hazudott az adventi vásár elmaradásáról
Szabó Csaba szembesítette Matkovich Ilonát azzal, hogy hazudott az adventi vásár elmaradásáról. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője az ügyben összehívott rendkívüli ülésen felhívta arra a figyelmet, hogy valójában nem is a város szervezi az adventi vásárt, és ráadásul egy fillérjébe sem került Vácnak.
Nem ez az első eset, hogy hazudik Matkovich Ilona. A váci hajléktalanszállóról például azt állította, hogy soha nem volt 107 millió forintra értékelve, de a Vác Online májusi felvétele szerint ő maga ismertette ezt az összeget a képviselőkkel.
A város polgármestere megállás nélkül politikai haszonszerzés céljából, valótlanságokat állít, lejáratja a város képviselőit, és félrevezeti a váciakat. Karöltve a váci közéletet mérgező budapesti tanácsadójával, a Váci Hírlap névtelenség mögé bújó szerzőjével.
Kérdés, hogy vajon Matkovich Ilona írja-e ezeket a hazug, uszító és valótlanságokat tartalmazó bejegyzéseket a Facebook oldalán, miután azt tegnap megírtuk, hogy a névtelenség mögé bújó Váci Hírlap szerkesztője lehet a váci polgármesteri Facebook oldal kezelője is, miután lebuktatta saját magát.
Vajon kinek az érdeke ez a sok hazugság? Ez lenne egy felelős polgármester feladata? Folyamatosan félrevezetni a váciakat, és feszültséget szítani?
Nem is viselte jól Matkovich Ilona a szembesítést, de nem Szabó Csaba volt az egyetlen, aki felháborodottan utasította vissza a balliberális polgármester újabb közéletet mérgező hazugságát.
