A Lelki Egészség Világnapján indult útjára a „Ne bánts világ” országos kampány, amely 25 iskolában segíti a diákokat a bántalmazás, zaklatás és függőségek felismerésében és megelőzésében.
A „Ne bánts világ” országos kampány célja, hogy prevenciós témanapokon keresztül válaszokat adjon az iskolai bántalmazás, zaklatás, cyberbullying és függőségek egyre súlyosabb kérdéseire.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kampány lebonyolítására a Déryné Programot kérte fel.
A projekt 25 oktatási intézményben valósul meg általános és középiskolás diákok részvételével.
Október 10-én a Gödöllői Református Líceum Gimnáziumban tartották az első témanapot. A megnyitón beszédet mondott Dr. Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter, Heltai Zsófia, az intézmény igazgatónője, Gémesi Csanád, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes kardvívó, valamint Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.
Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója, a Váci Dunakanyar Színház alapító-igazgatója, Jászai Mari-díjas színművész a következő gondolatot osztotta meg a diákokkal:
„A ’Ne bánts világ’ nemcsak témanapok sorozata, hanem párbeszédre hívás. Arra tanít, hogyan ismerjük fel a bántás jeleit – a kimondott szót és a kimondatlant egyaránt. Arra ösztönöz, hogy halljuk meg a másikat – a csendben maradókat is. És arra, hogy értsük meg: minden tettünknek, minden reakciónknak súlya van, de lehetősége is a gyógyításra. Bízom benne, hogy az előadások és foglalkozások segítségével közösen meg tudjátok találni azt az utat, amely egymás felé vezet.”
A témanapokon színházi előadások, interaktív foglalkozások és szakértői előadások segítik a fiatalokat abban, hogy felismerjék a veszélyeket, kiálljanak önmagukért és másokért, miközben megtapasztalják az empátia, elfogadás és párbeszéd erejét. A pedagógusokat opcionális képzésekkel támogatják a megelőzésben. Empátia. Biztonság. Tudatosság. Párbeszéd. Elfogadás. Ez a „Ne bánts világ” üzenete.
Az utánkövetés is fontos része a kampánynak, a témanapokat követően hónapokkal később a szakemberek visszatérnek az iskolákba, és felmérik, hogy milyen eredményt sikerült elérni, valamint hogy további támogatást nyújtsanak a diákoknak.
