Újabb kiszivárgott, megszellőztetett információk szerint a Tisza-párt fontolgatja a kötelező sorkatonaság visszaállításának tervét is, a Fidelitas online aláírásgyűjtést indított a brüsszelita politikai szervezet vezetőjének lakossági fórumra is lőfegyverrel érkező vezérkari főnökéhez köthető ötlet ellenében.
Sokszorosan fenyített örökös honvédként azt mondom, hogy a sorkatona lét igen sokat hozzátett az életemhez, rengeteg barátot szereztem, edzettebb-fegyelmezettebb-rendszeretőbb lettem, ugyanakkor utólag is lemondanék arról a tudásról, hogy miként tudnám kioltani mások életét kézigránáttal, géppisztollyal, test-test elleni közelharcban.
A hidegháború idején virtuális, képzelt-vetített ellenséggel kellett harcolnunk, nekünk történetesen többnyire a mantovai gépesített gyalogdandár katonáival akár a bakonyi, akár a sándorfalvai gyakorlótéren. Hiába nem láttuk őket, mégis gyűlöletet próbáltak kelteni bennünk az akkoriban kontraszelektáltan kiválasztott, csekély agyú tisztek akárkikkel szemben is a fagyos-havas- sáros kúszás, a sátorponyva alatt dekkolás parancsával, a nehéz félálomból felverő állandó riadóztatással. Persze simán kivezényelhettek volna éles helyzetben is, a veszély mindig benne volt a levegőben.
Na már most, ha újra bevezetnék a kötelező sorkatonaságot, az egyúttal azt jelentené, hogy tízen-, huszonéves magyar fiatalok könnyen az ukrajnai fronton találhatnák magukat golyófogókként.
Gondoljuk már végig ezt ép ésszel, nem vérgőzös, háborús pszichózisos elmével!
Háttér
Online petíciót indít a kötelező sorkatonaság visszaállítása ellen a Fidelitas – jelentette be Mohácsy István, a Fidesz ifjúsági szervezetének országos elnöke egy hétfőn közzétett videóban. A Fidelitas szerint „a magyar fiataloknak nem háborús, hanem biztonságos jövőképre van szükségük”.
A Tisza Párt politikusai azonnal berántanának minket, magyar fiatalokat sorkatonának – fogalmazott Mohácsy István, rámutatva: Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza szakértője a napokban nyíltan kimondta, hogy visszahozná a kötelező sorkatonai szolgálatot.
