A polgármesteri szabadságról, a szeptemberi ipolysági kiutazásról és a Beszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól készült tájékoztatókkal vette kezdetét az októberi képviselő-testületi ülés.
A város honlapján elérhető meghívó szerint, az előző ülésekhez képest jóval kevesebb 17 napirendi pont kerül ma a képviselők elé két sürgősségi indítvány mellett. Szó lesz ma a volt Hajléktalan szálló értékesítésre jelöléséről, ingatlan értékesítésekről, a Váci Dunakanyar Színház közös működtetéséről is. Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjének javaslatára a 14. valamint a 16. napirend előrébb került, ezt a testület megszavazta.
Az előbbi előterjesztésben a Váci Dunakanyar Színház közös működtetéséről, utóbbiban pedig Vác város országgyűlési képviselőjéhez, Rétvári Bencéhez fordult a város három alpolgármestere a közbiztonság megerősítése érdekében.
Szabó Csaba a Váci Dunakanyar Színház működésének színvonala és forrásának növelése érdekében nyújtott be előterjesztést
Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője előterjesztésének célja, hogy a Váci Dunakanyar Színház működésének színvonalát és forrását növelni lehessen. A benyújtott dokumentumban indoklása szerint az állammal közös fenntartásnak előnye, hogy a színház kétszer akkora költségvetésből gazdálkodhat, mint amennyivel eddig az önkormányzat támogatta.
A 2008. évi XCIX. törvény 16. § (4) bekezdése alapján az önkormányzat a kormányhoz közös
működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott
időpontig. Szabó Csaba az ülésen ismertetett indoklása szerint ezen előterjesztés még nem egy elköteleződés, de erre a lépésre szükség van ahhoz, hogy az állam ajánlatát megtudhassák. Erre a döntésre várhatóan márciusban kerül sor. 7 igen, 1 nem 7 tartózkodással nem fogadták el a képviselők.

Két alpolgármester Inotay Gergely, Kiss Zsolt valamint Tótváradi-Nagy Bence képviselő előterjesztésével folytatódik az ülés. A több mint egy órája tartó vitát követően a 10 órától kezdődött Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság ülése miatt Matkovich Ilona polgármester szünetet rendelt el.
A költségvetési rendeletmódosításról szóló előterjesztést Szabó Csaba módosító javaslatával együtt támogatta a képviselő-testület. Ennek értelmében 2 millió forint értékben vásárol Vác városa járőrözési órákat a rendőrségtől.
A felújítási kiadási előirányzatok előzetes jóváhagyása és a kapcsolódó szükséges átcsoportosításokat tartalmazó előterjesztésben a Szegfű utcai,- és Kölcsey utcai terasz felújítása, a Nyár utcai óvoda terasz felújítása, a Madách Imre Művelődési Központ bejárati ajtók cseréje, a Polgármesteri Hivatal elektromos hálózat módosítására terv és javítás, a Kosdí úti körforgalom középső mezőjének aszfaltozása valamint Energetikai felülvizsgálat szerepel az előterjesztésben. Mokánszky Zoltán szerint ezeket már az előző évek során meg lehetett volna oldani, nem tartja indokoltnak az átcsoportosítást. A testület többsége támogatta a határozati javaslatokat. Az ülés a Vác, Eszterházy Károly utca 8. hrsz. 3110/A/4 számú ingatlanhoz 1 db gépjármű parkolóhely pénzbeni megváltása napirendhez fűzött hozzászólásában Molnár Nándor közli, hogy a Gazdasági Bizottság nem javasolta azt, míg az előterjesztésben más szerepelt. Nem támogatták a képviselők. A következő, Vác, belterület 3574/3 hrsz-ú ingatlan ingyenes használatba adási
megállapodásának hosszabbítása iránti kérelem előterjesztést támogatták a képviselők. Ahogy a Vác, belterület 364/5. hrsz. ingatlanon felépített épület tulajdonjogának elismerése napirendet is támogatták.
Kiss Zsolt Adventus Domini rendezvénnyel kapcsolatos szerződéskötés előterjesztésével folytatódik az ülés. Ferjancsics László módosító javaslatát nem fogadták el a képviselők, ahogy az eredeti előterjesztést sem. A Vác, Gasparik utca 8. szám alatti Társasház közgyűlési határozata által előírt célbefizetési kötelezettség teljesítése napirendi pontban olvasható előterjesztést 15 igennel fogadták el.
Vác, II. Rákóczi tér 20. szám alatti volt Hajléktalan szálló értékesítésre jelölésével folytatódik az ülés. Mokánszky Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy hogyan lehet az, hogy fél éve még 107 millióra, a most a képviselők elé került értékbecslés szerint pedig már csak 61 millió forintra becsülte a belvárosi ingatlan értékét az értékbecslő. Molnár Nándor szerint is nagyon kevés ez az összeg, és nincs rá magyarázatuk miért ennyire kevés. Az indoklás szerint azért ekkora az összeg többek között, mert szociális intézmény volt. „Egyébként sem támogatunk ingatlan eladásokat, ennyi pénzért pedig kizárt” – fogalmazott Mokánszky Zoltán. Matkovich Ilona szerint soha nem volt 107 millióra becsülve az ingatlan.

Tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelem – Zöldfa utca 6., 8., 10., 12. és 14. szám alatti társasházak vonatkozásában 15 igennel fogadták el, ahogy a Vác, Köztársaság út 8. fsz. 2. szám alatti ingatlan értékesítésére kiírt pályázat elbírálása napirendi pontot is.
Szintén elfogadták a Vác Városi Sportcsarnok ingyenes használatba adása „Óvodai Sportnap” megrendezéséét, valamint a pályázati kiírás a Katona Lajos Városi Könyvtár intézményvezetői álláshelyének betöltésére napirendi pontot is. A környezetvédelmi akciók pályázat döntést 7 igen, 0 nem 8 tartózkodással nem fogadták el.
Rosta Zoltán testvárosi kapcsolat megszüntetésére és SZMSZ módosítására tett javaslatot. Indoklása szerint arra való tekintettel, hogy Izrael állam és a közigazgatási területén lévő Gázai
övezetben élő palesztinok között 2023. ősze óta a palesztinok számára eddigi legvéresebb
fegyveres konfliktusjelenleg is zajlik. Rosta Zoltán arra is rámutatott, hogy hosszú évek óta nem aktív ez a testvérvárosi kapcsolat. Határozati javaslata szerint Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Givatayim (Izrael) városával 1993. évben létrejött testvérvárosi egyezményt felmondja, a fennálló testvérvárosi kapcsolatot megszünteti. Inotay Gergely szerint Givatayim városával együtt Zawadzkie Lengyel és Törökország Sariyer városával sem aktív a város kapcsolata. Rosta Zoltán előterjesztését a képviselők nem támogatták.
Inotay Gergely alpolgármester előterjesztésében megfogalmazot határozati javaslata szerint Csizmadi Ferenc, Vác városa 1956-os mártírja nevét megörökítő emléktábla elhelyezéséhez tulajdonosi hozzájárulását megadja a Vác, Géza Király tér 8. számú iskolaépület falán. Javaslatát a képviselők támogatták.
Két sürgősségi indítvány, a Csónakház fejlesztésére vonatkozó tervezés fedezetkiegészítése mellett a Vác, Althann utca 1. új gázvezeték kiépítése napirendekről tárgyal még a képviselő-testület. Mindkét indítványt támogatta a képviselő-testület.
