A politikailag aktívak 44 százaléka Fidesz-szavazó, 41 százalék szavazna a Tiszára, 7 százalék a Mi Hazánk Mozgalomra és 5 százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra egy most vasárnapi országgyűlési választáson. A Demokratikus Koalíció nem jutna be a parlamentbe (3 százalék). Ez tehát a helyzet október elején, mintegy fél évvel a választás előtt – derül ki a XXI. Század Intézet legfrissebb kutatásából.
Azt is közölték, hogy a hátralévő időben rendszeresen jelentkeznek kutatásokkal. „A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása” elnevezéssel, a választásokig hátra lévő hónapokban rendszeresen jelentkezik majd kutatásokkal – fogalmaztak.
Debütáló kutatásuk a pártok versenyére irányul. Arra voltak kíváncsiak, hogy a politikailag aktívak, tehát azok, akik arról nyilatkoztak, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnap esedékes választáson, mely pártokra adnák a voksukat.
A kutatás azt mutatja, hogy vezet a Fidesz, és négypárti parlament alakulna.
Módszertan
Jelen kutatás a XXI. Század Intézet „A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása” elnevezésű kutatási projektje keretében készült, 2025. október 6–8. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentálja a felnőtt magyar társadalmat nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség alapján. A véletlenszerűség, valamint az egyes csoportokban az interjúszámok maximalizálása miatt, a különbségeket súlyozással pontosítjuk. A súlyozott adatbázisból a politikailag aktívak bázisán vizsgáljuk a pártpreferencia adatait. Politikailag aktívaknak azokat nevezzük, akik arról nyilatkoztak, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnap esedékes választáson. A biztos pártválasztókat egy halmazba soroljuk azokkal, akiknek politikai szimpátiája a politikai issuek-ra vonatkozó további kérdések alapján valószínűsíthető. Így áll elő az egyes pártokat támogató szavazó (pl. „Fidesz-szavazó”).
A kutatás tehát az összes aktív, részvételében biztos választópolgár preferenciáját tartalmazza, direkt közlés vagy segédkérdések segítségével történő beazonosítás alapján a pártok valószínűsíthető országos listás eredményeire vonatkozóan.
A 21 kutatóközpont szerint kevesebben számítanak Magyar Péterék győzelmére, mint a nyáron
A Tisza Párt közeli 21 Kutatóközpont októberi felmérése szerint, bár kevesebben számítanak Magyar Péterék győzelmére, mint a nyáron, A Tisza Párt 33, a Fidesz 26 százalékon áll a teljes népességben, a pártot választani tudók között pedig 48–38 az arány – írja a 24.hu. A Mi Hazánk a küszöb felett, a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt viszont alatta állandósította a helyét az utóbbi mérések alapján.
