A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Magyar Örökség díjas, erősen dunakanyari kötődésű Misztrál együttes is közreműködője lesz a szeptember 19. és 21. között Vácon zajló Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programjának, szombaton este fél héttől adnak koncertet a Konstantin téri nagyszínpadon.
Az együttes két alapító tagjával, Heinczinger Miklóssal és Török Mátéval (kiemelt fotónkon a bal és a jobb szélen) beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A Misztrál 1997-ben alakult, magyar és külföldi költők verseit zenésítik meg, dallamvilágukban ötvözik a magyar népzenei hagyományt a mai világzenei irányzatokkal, eddig több mint húsz lemezük, CD-jük és DVD-jük jelent meg, Nagymaroson életre hívták a nyaranta rendre ezreket vonzó Regejáró Misztrál fesztivált és országos klubhálózatot is alapítottak.
– Hogyan történt a Misztrál 1997-es megalakulása? Összejött néhány zeneileg képzett, verseket kedvelő fiatal, és elhatározta, hogy együttest alapít, elsősorban magyar költők verseinek megzenésítésére?
Török Máté: Dévai Nagy Kamilla 1996-ban megnyitotta énekes-gitáros előadóművész-képző iskoláját, a Krónikás Zenedét. Mi akkortájt végeztünk a középiskolai tanulmányainkkal, és mind a hárman elkezdtünk ott tanulni. Mikával (Henczinger Miklós – a szerk.) korábban már Vácról ismertük egymást, de Tamással (Tóbisz Tinelli Tamás – a szerk.) a Gondviselésnek köszönhetően ebben a zenedében találkoztunk. Rövid időn belül elhatároztuk, hogy közösen szeretnénk zenélni, s megalapítottuk a Misztrál együttest. Az eredeti felálláshoz képest ma öten alkotjuk a csapatot, Heigl László és Pusztai Gábor csatlakozott hozzánk. Bár elég fiatalon kezdtük, a kezdetektől fogva a versek megzenésítése és megéneklése volt a célunk, és hivatásszerűen szerettük volna művelni ezt az irodalmi-zenei műfajt. A zenedében kiváló tanáraink voltak, többek között Huzella Péter és Radványi Balázs a Kaláka együttesből, vagy Wacha Imre, aki beszédtechnikát tanított. Megalakulásunk után másfél-két év elteltével elindultunk a saját magunk választotta utunkon.
Heinczinger Miklós: Kezdetben előfordult, hogy külföldi költők verseit is énekeltük, később ez egyre ritkábbá vált. Hamar rájöttünk, hogy hatalmas, kimeríthetetlen kincsestár a magyar költészet. A világirodalomhoz kellene egy másik élet… Nemrég azon gondolkodtam, hogy elképzelhető az is, hogyha annak idején mi hárman Póka Egon kőbányai zeneiskolájában találkoztunk volna, akkor most lehet, hogy bluest vagy valami más zenét játszanánk. Ám nem ott találkoztunk. Mindhárman zenészek szerettünk volna lenni, és ehhez kiváló kiindulópont volt Dévai Nagy Kamilla iskolája. Mindhárman nagyon szerettük a verseket, és már az iskola előtt is énekeltük őket. Ott pedig megkaptuk a megerősítést, hogy igenis, ezt kell csinálnunk.
– Milyen kritériumok alapján választják ki a verseket? Feltételezem, hogy rengeteget olvasnak, Balassi Bálinttól kezdve a klasszikusokon – Petőfi, Ady, Babits, József Attila, Radnóti – át a mai költőkig, Szabó T. Annáig vagy Lackfi Jánosig bezárólag.
T. M.: Nagyon sok költőt megismertünk személyesen, illetve az életművükön keresztül. Megtapasztaltuk, mennyire színes a magyar költészet, ráadásul állandóan új művekkel gazdagodik. A kortárs irodalom folyamatosan szállítja az újabb és újabb értékeket a kincsesládába. A válogatás alapja szubjektív, mindenki azt zenésíti meg, ami valamiért megérintette. Az, hogy a Misztrálban mindenki ír zenét versekre, egy színes zenei játéknak is teret ad.
H. M.: Természetesen most is állandóan olvasunk, de én például nem annyit, mint húsz évvel ezelőtt. A kezdeti időkben erős volt bennünk a vágy, hogy minél több költőt ismerjünk meg. Leül az ember olvasni, megtetszik neki egy vers, elolvassa kétszer-háromszor, ötször-tízszer, és érzi, jó lenne zenét írni erre, ám nem jön semmi. Ez bosszantó tud lenni, de ilyen is van. Aztán van a másik alkalom, olvasom a verset, és az első két sor után elindul egy dallam, ami jó a negyedikre is, az ötödikre, akkor itt megállunk, és megnézzük: na, itt most mi van? Elkezdem még egyszer olvasni, és ha megmarad a dallam a fejemben, akkor megkeressük, melyik hangszeren tud ez hitelesen megszólalni. A dal megszületésének van egy ilyen része is. Mivel azonban most már kortárs költőkkel is többet dolgozunk, előfordul, hogy előbb születik meg bennem a dallam, amit szeretném, hogy „megversesítsen” egy költő barátom. Átküldöm a felvett dallamot, s várunk néhány hónapot. Ha megszületik valami, az nagyon jó. Ha nem, akkor is van egy használható dallamunk, amiből bármi lehet.
– Az Önök által megzenésített, előadott versek, műsorok jelentős részében ott van az Isten. A mai művészek többségére ez szinte egyáltalán nem jellemző.
T. M.: Ez is szubjektív, de az igazi költészet biztos, hogy szakrális. Ezért aztán ha költészetet közvetítesz, a szakrális mondanivaló dicsőítés nélkül is jelen van.
– A szeptember 19–21-ig Vácott megrendezendő Katolikus Társadalmi Napokon (KATTÁRS) ott szerepel a nevük a fellépők között. Milyen műsorral készülnek?
T. M.: Magunkat nem tudjuk meghazudtolni, nem is akarjuk. Hál’ Istennek a KATTÁRS-ra nem kell úgy készülnünk, hogy sok verset ki kellene hagynunk, mert a megzenésített verseink többsége belefér abba a szellemiségbe, amit a KATTÁRS képvisel. Babits Mihály, Nacsinák Gergely biztosan lesz.
Forrás: Bodnár Dániel/Magyar Kurír, kiemelt fotó: Misztrál facebook oldala
