Az árvíz utáni védekezés egyik legégetőbb kérdése Vácon a mai napig megoldatlan: mi lesz a városban felhalmozott több ezer köbméter homokkal és a homokzsákokkal?
Miért nem történt előrelépés az ügyben, és mekkora kárt szenvedhetett emiatt a város? Erről kérdeztük Szádoczki Imrét, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjét.
Képviselő úr, elszállították-e már a homokzsákokat a laktanyából?
Tudomásom szerint semmi nem történt. A homokzsákok pontosan ott vannak, ahová egy évvel ezelőtt leraktuk őket. Azóta gyakorlatilag benőtte a gaz, és a helyzet egyre súlyosabb. Az igazság az, hogy egyetlen lépés sem történt a felszámolás érdekében, pedig erre már rég szükség lett volna.
Lehet tudni, hogy a késlekedés mekkora kárt okoz a városnak?
Egy évvel ezelőtt én hoztam volna ide egy vállalkozót, aki vállalta volna a homok elszállítását, és akkor még időben lettünk volna. Ő azóta is végez vizsgálatokat, és kiderült: a homok nem veszélyes hulladék, hanem sima homok, tehát akár el is lehetne adni. Mégis itt maradt. A költségek tekintetében óvatos becslések szerint 50–60 millió forintról beszélhetünk. Ez hatalmas összeg, amit a városnak ki kell majd fizetnie. Nehéz elfogadni, hogy mindezt meg lehetett volna előzni, ha időben döntés születik.
A júliusi testületi ülésen felmerült, hogy a hibásan beadott pályázat miatt akár 70 millió forintos kár is keletkezett. Kiderült, ki a felelős ezért?
Nem. Egyelőre semmi nem derült ki. Nem tudom, ki hibázott, és ki volt megbízva a pályázattal. Őszintén szólva, nem szeretnék senkire ujjal mutogatni, de ez egy óriási hiba volt. Egy cég életében ilyen nem fordulhat elő, hiszen komoly pénzről van szó. Az biztos, hogy erre a pénzre szükség van, és elő is kell teremteni. Egy közel 13 milliárd forintos költségvetésű város nem engedheti meg magának, hogy ne oldja meg ezt a helyzetet. De hogy pontosan honnan lesz erre forrás, azt jelenleg nem tudom megmondani.
Az Ferjancsics László a júliusi ülésen felvetette, hogy a gátakon való védekezés miatt vpét gond a pályázat beadásával. Akkor úgy fogalmazott, hogy Vácon azonban: „Lapátolt a jegyző, jogászok, műszaki végzettségű emberek. Nem a visszaigénylési lehetőséget nézték. Lapátolásra lettek kirendelve.” Mit gondol erről?
Való igaz, hogy az árvízi helyzet idején mindenki kint volt a gátakon – még olyanok is, akiknek más feladatuk lett volna. De amikor az árvíz levonult, a pályázat beadására még volt egy-két hónap. Ekkor kellett volna dolgozni ezen. A környékbeli települések mind időben beadták a vis maior igényeket, megkapták a támogatást, és már fel is használták. Ez Vácon valamiért nem történt meg. Őszintén szólva, nem találok szavakat arra, hogyan fordulhatott ez elő.
A holnapi képviselő-testületi ülés napirendjén szerepel a homokzsákok ügye?
Nem, jelenleg nem látom a napirendi pontok között. Egyébként is több mint ötvennyolc pont van a szerdai ülésen, de a homokzsákokról nincs szó. Természetesen lesznek majd kérdések ezzel kapcsolatban, ahogy eddig minden ülésen volt, de választ soha nem kaptunk. Felmerült ugyan folyosói beszélgetésekben, hogy az önkormányzat eladná a homokot, és így bevételhez jutna, de semmilyen hivatalos dokumentumot, pályázati kiírást vagy konkrét tervet nem láttam. Ez így csak találgatás marad.
Mekkora homokmennyiségről beszélünk pontosan?
Több ezer köbméter homokról van szó. Annak idején napokig, sőt hetekig hordták a nagy nyerges kamionok, és tízezres nagyságrendben töltöttünk meg homokzsákokat. Szinte hihetetlen, hogy egy év telt el azóta, és semmi nem történt. A laktanyában ott áll az egész, érintetlenül. Ez egyszerre felháborító és szomorúan nevetséges is.
Miért nem valósult meg az az elképzelés, hogy egy vállalkozó elszállítsa a homokot?
Ezt a mai napig nem értem. Én magam vittem oda egy céget, amely komoly tapasztalattal rendelkezik, akár veszélyes hulladék kezelésében is. Ő mindent megszervezett volna: a szállítást, az elszámolást, a megfelelő engedélyeket. Ha ez megtörtént volna, a város visszakaphatta volna a pénzét. De valamiért sem ez a vállalkozó, sem más nem kapott megbízást. Nem írtak ki pályázatot, nem született döntés. Így veszteglünk egy éve, miközben minden más település rég lezárta ezt a kérdést. Ez a váci homok története, ami mára szinte szimbólumává vált annak, hogyan nem szabad kezelni egy ügyet.
Korábbi cikkünk a témában:
(Címlapkép: 2025. márciusában interjút ad a volt laktanya területén Szádoczki Imre.)
