Amolyan teljes holdfogyatkozás utáni tipikus indiánnyári késő délután volt, a hírek szerint békés, konszolidált, mindennel is megbékítő időjárási és egyéb körülmények uralkodtak szerte az országban, Budapesttől Szentgotthárdig, Szegedtől Tüskevárig, Borsosberénytől Tiszaújvárosig, amikor is a jobb sorsa érdemes Vác főutcáján egyszer csak villant egy szottyadt ülep, s a főszereplő ukmukfukk odavizelt egy díszcserje tövéhez, de fröcskölődött az ürülékből a nemrég cserélt térkövekre, kis híján járókelők lábára is.
Az arra járók, a szemtanúk nem győztek hüledezni, egy-egy kisgyerekes család rémülten félrehúzta a csemetéket, volt, aki rend(őr)ért kiáltott, miközben az elkövető dolgát végezve megelégülten visszaült a társasága többi tagja közé, s máris nyúlt a minden bizonnyal kannás lőrével feltöltött flakonért, hogy legyen benne utánpótlás nyak fölött és derék alatt egyaránt.
Nos, nagyjából itt tartunk momentán, amióta a szivárványos polgármester elkezdett osztrák kisvárost ide vizuálni (pardon: vizionálni), egyre nagyobb a tré a közterületek rendje és tisztasága vonatkozásában, egyre távolabb kerül egymástól az álom és a rögvalóság.
A körzet képviselőjének arra volt gondja, hogy értelmezhetetlen rend(etlenség)ben kihelyezett dohányzást tiltó és engedő táblák kerüljenek a főtérre, de ha már itt tartunk, köztéri vizelést szabályozókat is kihelyeztethetne megfelelő, dolgára görnyedő alakot mintázó ábrával, az legalább extrém helyi sajátosság lenne, de fontos, hogy ne legyen tiltást feloldó verziója.
Zárszóként idézzük a balliberális városvezetés három túlfizetett alpolgármestere közül az első sorszámúnak a kampány szlogenmondatát: Tegyünk rendet Vácon…
Hát, hajrá!