A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 2035-ig szóló állami építési beruházási keretprogramjáról szóló rendelettervezetét honlapján. Vácot és a térséget illetően a Vác Online gyűjtése szerint a dokumentum az alábbi, 27 darab tervezett, vagy már elindult beruházást tartalmazza, számításaink szerint összesen meghaladva a 900 milliárd forintot.
A dokumentumban a jelentősebb tételek között szerepel többek között az M2 gyorsforgalmi út, Vác-dél és Vác-észak közötti, valamint Rétság elkerülő szakasz fejlesztése Drégelypalánknál komplex kétoldali pihenőhely megvalósításával, továbbá a 2031-től kezdődő időszakban pedig M2 gyorsforgalmi út, Vác-észak és Hont – Parassapuszta, országhatár közötti szakasz fejlesztése (Rétság elkerülő szakasz és Drégelypalánknál komplex kétoldali pihenőhely nélkül).
Igen jelentős tételként szerepel a nyilvánosságra hozott tervezetben az M2 folytatása, az új Duna-híd fejlesztése, és a váci mobilgát rendszer kiépítése is
A 2031-től vonatkozó időszak tekintetében igen jelentős tételként szerepel az új Duna-híd lehetséges fejlesztése, mely célra a dokumentumban 75 milliárd forint szerepel. Csak ez utóbbi összeg az M2 gyorsforgalmi út fejlesztésével eléri az összesen 745 milliárd forintot. Ha ehhez még hozzávesszük a listán található többi tételt is, akkor azokkal együtt jócskán meghaladja a 900 milliárd forintot a tervezetben szereplő tervezett beruházások, fejlesztések összege Vácot és a térséget illetően. 12 milliárd forintból sor kerülhet Vácon a mobilgát rendszer kiépítésére is.
Vác mellett számos település fejlődhet tovább a tervezet szerint
A dokumentum szerint a térségben iskolaépítések, fejlesztések indulhatnak. Sor kerülhet szennyvízelvezető hálózat kialakítása, településen átvezető út teljes felújítására, de tervben van óvodák és bölcsődék fejlesztése is. A tervezet szerint forráshoz juthat Vác, Őrbottyán, Penc, Kismaros, Vácduka, Vácrátót, Nagymaros, Aszód, Püspökhatvan, Sződ, Domony.
Több 10 milliárd forint juthat a Vác és környéki iskolák fejlesztésére
A társadalmi egyeztetésre nyilvánosságra került rendelettervezet szerint Őrbottyánban közel 15, Pencen közel 6, míg Kismaroson közel 12 milliárd forint juthat az iskola építésre, utóbbi esetén bővítésre. A Váci SZC Petzelt József Szakképző Iskolája fejlesztésére is sor kerülhet a tervezet szerint 6 milliárd forint értékben.
A kormány 2035-ig szóló állami építési beruházási keretprogramjában az alábbi projektek szerepelnek Vácot és a környéket illetően:
81. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Őrbottyánon új iskola építése 14 913 014 528 Ft
83. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Vácdukai Benedek Elek Általános Iskola bővítése és konténeriskola telepítése 10 122 137 293 Ft
88. Belügyminisztérium – (2025 január 1 – 2030. december 31.) Kismaros Vilcsek Gyula Általános Iskola bővítése és konténeriskola telepítése 11 635 455 021 Ft
98. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola bővítése 4 222 565 280 Ft
119. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornaterem építése – 863 841 000 Ft
163. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Váci Jávorszky Ödön Kórház – Új Szakrendelő építése (Abban az esetben releváns, ha a meglévő Szakrendelő felújítására mégsem kerülne sor). Cél a Szakrendelő felújítása (költséghatékonysági szempontból) . 25 369 000 000 Ft
218. Belügyminisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Sződ – Hunyadi János Általános Iskola fejlesztése, új 8 osztályos iskola építése 8 487 900 928 Ft
15. Energiaügyi Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Vác, Buki vízbázis technológiai korszerűsítése 2 500 000 000 Ft
61. Energiaügyi Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Domony-Domonyvölgy településen a nem víziközmű rendszer víziközművé nyilvánításához szükséges műszaki beavatkozások végrehajtása 307 000 000 Ft
102. Energiaügyi Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Penc – a települési szennyvízelvezető hálózat kialakítása 3 800 000 000 Ft
103. Energiaügyi Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Vác – mobilgát rendszer kiépítése 12 000 000 000 Ft
19. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Aszód, régi Podmaniczky-kastély tetőfelújítás II. ütem 1 271 270 000 Ft
63. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) M2 gyorsforgalmi út, Vác-dél és Vác-észak közötti, valamint Rétság elkerülő szakasz fejlesztése Drégelypalánknál komplex kétoldali pihenőhely megvalósításával 250 000 000 000 Ft
195. Építési és Közlekedési Minisztérium (2031 január 1 – 2035. december 31.) Vác, új Duna-híd fejlesztése 75 000 000 000 Ft
415. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Penci Általános Iskola új épület építés 5 760 000 000 Ft
512. Építési és Közlekedési Minisztérium (2031 január 1 – 2035. december 31.) M2 gyorsforgalmi út, Vác-észak és Hont – Parassapuszta, országhatár közötti szakasz fejlesztése (Rétság elkerülő szakasz és Drégelypalánknál komplex kétoldali pihenőhely nélkül) 420 000 000 000 Ft
593. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Penc – településen átvezető út (Kossuth utca) teljes felújítása 400 000 000 Ft
594. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Püspökhatvan – az új vasútállomás épületének megépítése 350 000 000 Ft
595. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Őrbottyán – a településen átvezető Fő út teljes felújítása 1 800 000 000 Ft
596. Építési és Közlekedési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Vácrátót – önkormányzati intézmények korszerűsítése és bővítése, Nemzeti Botanikus Kert környezetének fejlesztése 2 500 000 000 Ft
78. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Váci Járási Hivatalok belső felújítása 2 100 000 000 Ft
198. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Gödöllő-Máriabesnyő-Domonyvölgy kerékpáros útvonal megvalósítása 2 080 000 000 Ft
249. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Vácrátót – óvoda és bölcsőde fejlesztés 5 000 000 000 Ft
80. Kulturális és Innovációs Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) Többfunkciós közösségi ház létesítése Aszódon 1 128 752 400 Ft
97. Kulturális és Innovációs Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) A Váci SZC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola fejlesztése 1 200 000 000 Ft
98. Kulturális és Innovációs Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) A Váci SZC Petzelt József Szakképző Iskolája fejlesztése 6 000 000 000 Ft
99. Kulturális és Innovációs Minisztérium (2025 január 1 – 2030. december 31.) A Váci SZC Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium és Kollégium fejlesztése 580 000 000 Ft
A rendelettervezet előírja a nemzetgazdasági miniszter és az építési és közlekedési miniszter számára, hogy a jövőbeni költségvetési forrásokat ehhez a keretprogramhoz igazítsák, szükség esetén más kormányhatározatok módosításával vagy visszavonásával.
