Hány testvéred van?” Nos, a váci kislány meglehetősen furcsa választ ad erre a hétköznapi kérdésre. Különösen meglepődhet az, aki tudja, hogy ő egyetlen gyermek a családban. Az anyukája nem hitt az angyalokban – mindeddig – írja a Ripost.
Angyalok márpedig léteznek! Legalábbis B. Anita, a Vácon élő pénzügyi előadó szerint. De nem mindig hitt bennük. Tragédiák, halálok, születések és váratlan, de intenzív jelzések erősítették meg abban, hogy a tapasztalható világon túl létezhet egy másik dimenzió, ami otthont ad nekik, ahogy elhunyt vagy meg nem született szeretteinknek is. Anita kislánya kétévesen beszélt először ikerpár testvéreiről. Csakhogy velük soha nem találkozhatott, sőt a létezésükről sem tudhatott…
A lap azt írja, hogy Anita kislánya egy nap „angyal testvéreiről” beszélt. Anita ekkor nem tulajdonított jelentőséget kislánya mondatának, de rendszeressé vált, hogy amikor a kislánya babát látott, akkor rögtön anyukája hasára mutatott, és azt mondta:
„Angyal tesók. Kettő – mondta a kislányom, és mutatta is a kezével a kettes számot”– nyilatkozta Anita a Ripostnak. Az asszony nem értette, vajon gyermeke mire utalhat.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.
Címlapkép illusztráció, forrás: Freepik
