Rendkívül erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a már a 31. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap aktuális, augusztusi száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő írások vonatkozásában, a polgármester ejtőernyős, közpénzből busásan megfizetett tanácsadói, bértollnokai híján az utóbbi időben a korábbinál valamivel mérsékeltebbé vált hivatalos helyi médiában elhallgatott eseményekről szóló tudósításokról nem is beszélve.
Szórád Ágnes főmunkatárs „Csak eszmélődöm” című publicisztikai rovatának kolumnáját ezúttal az orosz-ukrán háború egyik fő motivációja, a Krím hovatartozása kérdésének, a lelki háttér megvilágításának szentelte:
„A krími lakosság élete jobbra fordulásában és érdekeik védelmében Oroszországban látta a garanciát 2014-ben.
Egy újabb népszavazás a Krímben, nemzetközi megfigyelők részvételével, valószínű ugyanezt az eredményt hozná. Kijev érzi ezt. Miért gondolkodom így? Mert a Krím-félszigetet az orosz ember mindig is nemzeti történelmi tudata részeként hordozta. Mélyen »bele van szőve az orosz államiság és történelem viszontagságos szövetébe«. A Krímet elveszíteni egyenlő Oroszország megcsonkításával és kirablásával. A Szovjetunió fölbomlását, Ukrajna függetlenedésének traumáját sem tudja kiheverni. Putyin fejében még az is megfordulhat, hogy a szovjet birodalom szétesése, a megmaradt »területi torzó« Ukrajna bűne. A Krím visszaszerzése diadalmas elégtétel érzelmileg, de politikai, geopolitikai, stratégiai önvédelmi megfontolások okán is. Moszkva gondoskodása a Krím lakosságáról és területéről hatalmas költségeket ró az országra. Még azt sem bánja Oroszország, hogy emiatt óriási pénzügyi szankciókkal sújtják őket, orosz vagyonokat fagyasztanak be. Talán irracionálisnak tűnhet, hogy Oroszország, a politikai elit, a közemberek még mindig dédelgethetnek egy gondolatot az orosz és az ukrán nemzeti egységről, egy »szuperetnikumról«, egy újjászülető világhatalomról, az »orosz világról«, ahol az egyház, a kultúra és a nyelv egységes lesz. A »tolsztoji orosz« néplélek már csak ilyen!
Ilyen a kortárs orosz irodalom neves képviselőjének, Ljudmila Ulickaja »Imágó« című könyve is. Nagy hatást gyakorol az emberre.
A visszacsatolás után a Krímben az életszínvonal javult, a nemzetiségi feszültségek is eltűnőben.
A folytatásban erről is szó lesz…”
Juhász Péter főmunkatárs „Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című rovatában ugyancsak Ukrajna került a kolumna frontvonalas „terepasztalára”, konkrétabban a szomszéd ország kecsegtetése és a diktatórikus, sőt már-már terrorisztikus „kijevi fejedelemség” és más államok összehasonlításban is érvényesülő álságos brüsszeli kettős mérce kérdése.
„Ukrajnát senki sem segítette a gyors béke elérésében, sőt hiú reményekkel kecsegtették az ukránokat, győzelemről, a Krím visszaszerzéséről szövettek velük álmokat. Az álmok szertefoszlottak, a támogatók már csak szavakban olyan lelkesek. Már kimondatott: NATO tagság nincs! Maradt az EU tagság. Az utolsó flastrom a népét háborúba hajszoló kijevi vezetés számára, nem győzelem, de legalább valamiféle siker.
Emlékezzünk, hogy vártuk mi is, hogy tagjai lehessünk az EU-nak. Az SZDSZ még azzal is kecsegtetett, hogy Bécsben nyithatunk cukrászdát. Tud valaki bécsi magyar cukrászdáról? Ha arról nem is, de EU-s országok polgárai, cégei által megvett, majd tönkretett élelmiszeripari üzemekről, már nem létező gyárakról annál többen. Mi is a megváltást, az azonnali osztrák életszínvonalat vártuk az Uniótól, és most, annyi szenvedés után, ők is ezt várják. Ahogy mi sem értettük, hogy a rendszerváltás után miért nem lehettünk azonnal tagok, mikor annyira veregették a vállunkat, az ukránok sem értik, hogy mikor ők annyit harcoltak, és mindenki azzal »etette« őket, hogy Európáért harcolnak, akkor hogy lehet, hogy valaki ellenzi az ő csatlakozásukat? Mi is haragudtunk az ellenzőkre, a késleltetőkre, ők is haragszanak. Ők kétségbeesetten haragszanak, mert tudják – bár maguknak sem merik bevallani –, hogy soha nem fognak talpra állni a maguk erejéből.
Európának szerencséje van, most sem kell színt vallania. Jóemberkedhet, mert mi most megint ellenkezünk, nekik nem kell. Alakoskodhatnak, ahogy megszokták. Ha a felvétel kérdése élesre fordul, a ma oly jóember vezetők és parlamentjeik fognak találni nagyon fontos és Ukrajnát »segítő« javaslatokat, indokokat, hogy miért nem aktuális most a belépés. Kárpótlásul küldenek egy kis pénzt és még a csatlakozás előtt ráteszik a kezüket a használható iparra, szolgáltatásokra és a még szabad földekre. Ne gondolja senki, hogy mindezt kapzsiságból tennék, nem, ilyen egy nyugat-európainak soha eszébe nem jutna! Nem, ők csak modern, fejlett technológiához, mezőgazdasági kultúrához, újabb és jobb szolgáltatásokhoz szeretnék juttatni Ukrajnát, hogy mielőbb az Unió boldog tagja lehessen. Ha mindezt a segítséget sikerült Ukrajnával lenyeletni, akkor szabad lesz az út…
…Az igazi döntéshozók még nem árulták el, hogy milyen távoli, esetleg mennyire csak délibáb ez a várva várt csoda. Ezer éve élünk itt és mégsem szoktunk hozzá a módszereikhez. Miért várjuk el Ukrajnától, melynek nem adatott meg az ország lét sem, nemhogy ezer év ebben a közegben, hogy ő értse?
…Ukrajna majdani csatlakozásával eggyel több elégedetlen, helyét kereső tagja lesz az Uniónak és ennek a kihívásnak a gyengülő, felfújt békává vált konglomerátum már nem tud megfelelni és kipukkan…”