A Vác környéki települések a Versenyképes Járások Programban elnyert támogatásukat, 250 millió forintot ajánlottak fel a váci szakrendelő több részlegének felújítására – jelentette be Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője Vácon.
Rétvári Bence tájékoztatása szerint a felújítás során kicserélték a padlóburkolatot, az ablakokat, a szanitereket, a beépített bútorokat és az árnyékolókat, festettek és könnyen fertőtleníthető falburkolatokat helyeztek fel, kicserélték az elektromos hálózatot, új lámpákat szereltek fel, valamint felújították a belső ajtókat.
A 250 millió forintos támogatási okirat ünnepélyes átadóján dr. Urbán Edina, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgató főorvosa köszönetet mondott a lakosságnak a felújítás közben tanúsított rugalmas és együttműködő hozzáállásért, akik részéről egyetlen panasz sem érkezett.
A támogatási okiratot az önkormányzatok nevében dr. Maruszki Gábor, a Váci Járási Hivatal vezetője adta át dr. Urbán Edinának, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgatójának.
