Egyre többen keresik- és találják meg a legújabb közterületre szánt Kolodkó-miniszobrot, főleg azután, hogy az alkotás helyre kerülésére maga a részben Vácott élő és alkotó művész ugyancsak felhívja a figyelmet közösségi média oldala borítóképének megváltoztatásával.

A szobor leginkább drónként azonosítható be, az alkotás a Bem rakpart Margit hídhoz közeli részén „landolt” és rögzült a mellvéden.
A mini mű nem teljesen ismeretlen azok számára, akik az alkotó tavalyi váci kiállítását megtekintették, ott ugyanis látható volt az újonnan kihelyezett alkotás, amely a Drón/Svédcsavar nevet kapta – a Svédcsavar elnevezés onnan eredhet, hogy a drónt mintázó alkotás tetején három korona látható, amely Svédország címerében is megjelenik.
Nem ez az első Kolodko-szobor, amit a budapesti Duna-parton helyezett el a gerillaművész. Ugyancsak a Margit híd közelében egy mészkőből készült, felhúzható Trabanttal dobta fel a rakpart budai oldalát, a Várkert Bazár előtt is találkozhatnak egy szobrával a járókelők, sőt, az első budapesti szobra, a Főkukac is a Bem rakparton talált otthonra.
Lakhelyén, Vácott három szobra van Kolodkó Mihálynak, Mária Terézia a Kőkapunál (legenda-hitelesen no nem alatta persze, hanem a belváros felől az építmény jobb oldalán), a csúzli a Pannónia-ház előtt (felhívva a figyelmet a bent létrehozott Sajdik Ferenc gyűjteményes kiállításra), a kétalakos harmadik, Morzsa kutya és a tyúkocska a vasútállomásnál (utalva Petőfi Sándor erős váci kapcsolódására).
Fotó forrás: KolodkoArt
