A váci Szent Mónika közösség, az imádkozó édesanyák lelki csoportja az idei évben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, ezen alkalomból jubileumi találkozót tartottak a Hétkápolna kegytemplomban, ahol hálaadó szentmisében köszönték meg Isten kegyelmét és az elmúlt negyedszázad ajándékait.
A vaciegyhazmegye.hu tudósítása Csépe Zoltán beszámolója nyomán:
„A közösség 2000-ben alakult dr. Stella Leontin atya koordinációjával. Céljuk az, hogy édesanyák és nagymamák közösen imádkozzanak gyermekeikért, az egyházért, és aktívan támogassák egyházközségük életét.
Mint azt Kovács Tamásné Marika, a közösség vezetője kiemelte, az elmúlt 25 év nem volt mentes a nehézségektől, mégis a visszatekintés idején egyetlen szó marad a szívükben: a hála Isten kegyelméért, hála a megtartó kegyelemért, az együtt hordozott imákért, a közösen megélt hitért.
A köszöntés során hálával adóztak és emlékeztek meg Hajdú Péterné Marikáról is, aki jelentős szerepet játszott a közösség megalakulásában.
A jubileumi szentmisét Kürtösi Krisztián, paksi plébános, a Szent Mónika közösség országos lelki vezetője mutatta be, és prédikációjában különös hangsúlyt helyezett az édesanyák lelki küldetésére – az anyai vendéglátás lelkiségére.
Emellett vendégük volt Vereckeiné Rajkai Piroska, az országos közösség világi vezetője.
»A mai olvasmány és evangélium olyan lelki dimenzióba vezet be bennünket, amely különösen megvilágítja az édesanyák, nagymamák, lelki anyák hivatását: a vendéglátás lelkiségéről van szó, amely nemcsak szolgálat, hanem lelki nyitottság, és amely Isten áldásának kapujává válik« – emelte ki homíliájában Krisztián atya.
A Szentírás példái mély üzenetet hordoznak. Ábrahám és Sára történetében a vendéglátás szentsége jelenik meg: nemcsak testileg, de lelkileg is helyet adnak az isteni jelenlétnek – és ebből születik meg az áldás. Sára csendben, a háttérben készíti a kenyeret, mégis ő válik az isteni ígéret hordozójává.
Ez a csendes, imádságos jelenlét tükröződik Szent Mónika életében is. Fiáért, Ágostonért nem szavakkal, hanem könnyeivel, kitartó imájával és hitével könyörgött – és Isten elfogadta ezt a »vendéglátást«.
Ágoston később így írt édesanyjáról:
»Anyám hite volt számomra az első templom. Ott kezdődött minden. Nem tanított – imádkozott. Nem győzködött – sírt. Nem adta fel – ezért lettem az, aki vagyok.«
Az evangéliumi történet, Márta és Mária jelenete tovább mélyíti ezt a gondolatot: a szolgálat és a figyelem együtt adják a teljes vendéglátást. Mártában és Máriában együtt él az édesanya, aki gondoskodik, szervez, és az édesanya, aki csendben figyel és imádkozik. Mindkettő nélkülözhetetlen – és együtt hozzák el az áldást a családba.
Krisztián atya így fogalmazott:
»Amikor helyet készítetek a családi asztalnál: nemcsak ételt adtok, hanem otthont. Amikor figyelmet adtok a gyermek panaszára, félelmére: nemcsak vigasztaltok, hanem gyógyítotok. Amikor csendben imádkoztok értük: nemcsak reméltek, hanem áldást hívtok le rájuk.«
Ez a Mónika-lelkiség lényege: az anyai hivatás csendes ereje, amely türelmes, kitartó, és mindig remél – akkor is, amikor más már nem remél.
A jubileumi találkozó valódi hálaadás lett: nemcsak a múltért, hanem az édesanyák és nagymamák jelenlegi, sokszor láthatatlan, mégis Isten szemében értékes és pótolhatatlan szolgálatáért. A Szent Mónika közösség ma is élő példája annak, hogy a kitartó és csendes imádság gyümölcsöt terem – családokban, közösségekben és a jövő nemzedékének szívében.
A szentmisét követően a közösség és az egybegyűltek agapéval, kötetlen beszélgetéssel emlékeztek meg az eltöltött közös évekről.
A közösség hálásan köszöni mindenki munkáját, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az alkalom méltó módon emlékezzen meg az elmúlt 25 év lelki ajándékairól.”