„Amit ön mondott jegyző asszony, azt hallotta, amit mondott? Erre hivatkozik, hogy sűrűn van ülés? Minden hónapban eddig is volt! A rendszerváltás óta eltelt 35 év, azóta minden hónapban van testületi-ülés! Erre hivatkozni?! Nem is találok szavakat!” – fogalmazott meg éles kritikát Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, miután a bizottsági, és a testületi döntés ellenére sem adták át, tovább titkolják a hűtlen kezelés gyanújához kapcsolódó ügy számláit, dokumentumait Matkovichék.
Mokánszky Zoltán úgy folytatta: „Nem is értem, komolyan mondom! Amit önök mondanak el is hiszik? Én már rutinos öreg képviselő vagyok, engem ezzel nem lehet megetetni, ne meséljenek! Lehet, hogy a fiatal, vagy új képviselőknek ezt be lehet adni, vagy a lakosságnak, de engem ne etessen már ilyennel jegyző asszony! Kikérem magamnak, hogy ön arra hivatkozik, hogy sűrűn vannak a testületi-ülések. Döbbenet!”
Május 21-én tárgyalta a képviselő-testület Szabó Csaba előterjesztését, melyben a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője határozati javaslata szerint felkérte a Váci Humán Szolgáltató Központ intézményvezetőjét, a polgármestert és a jegyzőt, hogy bocsássa a képviselő-testület tagjainak a rendelkezésére az intézményben, a hivatalban és az önkormányzatban keletkezett összes olyan anyagot, amely az ukrán menekültek támogatásával kapcsolatos és az 1. mellékletében részletezett.
Ezekről a dokumentumokról hallgat mélyen Matkovich Ilona, és hárít a jegyző:

Zsidel Szilva jegyző, a májusi ülésen erre úgy reagált, hogy Képviselő-testület az Mötv. és az SzMSz alapján a bizottság elnökétől, polgármestertől, jegyzőtől kérhet kérdést, állásfoglalást, így ezzel kapcsolatban a határozati javaslatban a Váci Humán Szolgáltató Központ intézményvezetőjét nem lehet szerepeltetni.
Magyarán állítása szerint Járja Andreához, a központ vezetőjéhez nem fordulhatnak a számlák ügyében kérdéssel a képviselők, azonban Matkovich Ilona polgármesterhez, Zsidel Szilva jegyzőhöz és a bizottság elnökéhez igen. Szabó Csaba kérdésére a jegyző azt is elmondta, hogy Járja Andrea munkáltatója a polgármester. Zsidel Szilva a májusi ülésen elmondta, hogy ellenőrzés zajlott le ebben az ügyben, és nyomozást is elrendeltek. „Minden egyes iratanyagot azt gondolom, hogy majd a nyomozóhatóságok fognak megvizsgálni” – válaszolt Zsidel Szilvia.
Szabó Csaba már májusban is arra hívta fel a figyelmet, hogy Matkovichék titkolóznak, dugdossák ezeket az anyagokat
„Önök titkolóznak és dugdossák ezeket az anyagokat. A szerződéseket is, a számlákat alig tudtuk megszerezni, nem is kaptuk meg őket, csak azt a kis listát, amiből kiderül a belső ellenőrzésről, hogy amit én megkaptam, hogy mikre költötték, azok nem fedik a valóságot. Amikor tisztítószerek címén vásároltak parfümöket, meg ránctalanító krémet, azért az úgy gondolom, hogy meredek, és hogyha már egy intézményvezető ilyeneknél nem képes a valóságot leírni és valótlanságot állít, akkor szerintem a képviselőknek joga van ahhoz, hogy beletekintsenek ebbe az anyagba, mivel a képviselői munkához ez hozzátartozik. Úgyhogy remélem, hogy minél hamarabb a Testület elé fogják ezeket az anyagokat bocsátani” – mondta még májusban Szabó Csaba.
Ferjancsics László szerint lehetséges, hogy olyan ellátásban részesültek ezek a családok, amit a mai átlag gondolkodás nem feltétlenül olyan ellátásokhoz sorol, amire egy menekültnek szüksége van.
„Kíváncsiságomat az is egyre inkább élteti, hogy bármilyen fórumhoz bárki fordul, az intézmény a számlaszintű támogatásokról egyszerűen nem hajlandó kiadni adatokat. így valóban nem tudhatjuk meg a 100 kilószámra vett, különböző állatokból származó étkezési célra szánt húsfajtákat, hogy mikor ki tudott megenni 100 kiló számra ilyen húsokat. Nem tudjuk a szemránckrémek és egyebeknek a felhasználását, nem tudjuk, hogy olyan mennyiséget vettek-e, amit tényleg több évtized alatt tudna egy hölgy vagy egy úr felhasználni az arcára, szóval ez egy picit most már ilyen bennem is gyanút keltő. Volt, erre már közadatkérés volt, erre már bizottság elé hozás, volt egyéb közvetlen levelezés, volt, illeme most van előttünk a képviselői kérés és mindenki, minthogyha aki olyan vezető pozícióban van, áld picit tehetne érte, hogy ezeket a számlákat a képviselők megismerhessék, minthogyha azért tenne, hogy a képviselők ezeket nehogy megismerhessék. Szerintem egy picit máshonnan kellene ezt megközelíteni. Remélem, ez a határozati javaslat ha határozat lesz, ennek az ügynek a végére pont kerül, és a képviselők a számlákat megismerve megnyugodhatnak, hogy kellő mennyiségű és felhasználható hús, ruha, IKEA-szekrény és szemránckrém került az ukrán menekültekhez. Ameddig ezt nem látjuk, addig én is élek a gyanúperrel, hogy túl vastagon hordták föl azokat a krémeket” – fogalmazott a májusi képviselő-testületi ülésen Matkovich volt szövetségese Ferjancsics László.
Mokánszky Zoltán: Ennek a 30 millió forintnak az elköltését szeretnénk tudni
„Az önök által oly sokszor szidott kormányunk a kárpátaljai Ukrajnából jött menekülteket segítette közel 30 millió forinttal, és mi ennek a közel 30 millió forintnak az elköltését szeretnénk tudni. Nyilván, mint kormánypárti képviselők, azért szeretnénk tisztában lenni, hogy tényleg ez a pénz, amit a menekültekre kellett volna szánni, vagy a menekültekre kellett volna fordítani, arra is fordítódott-e? Azért elég életszérűtlen, mint hallották, hogy azért arckrémek, sportruházat, márkás sportfelszerelések és egyéb dolgokról szólnak a számlák. Ha beszélnek Ukrajnából ideért menekülttel, aki a háború elől menekül, és akit megérintett a háború szele, hogy azok ilyen arckrémre, vagy parfümökre, vagy márkás sportfelszerelésekre vágynak itt Magyarországon? Es hát nem utolsó sorban azt se tudjuk, hogy amik meg lettek véve a bútorok hova kerültek, mer azt még senki nem látta. Azért volt a Szabó képviselő úrnak is egy olyan mondata egyszer, hogy biztos mind a csigák akkor hátukra vették és elvitték. Szóval mi ezt szeretnénk, hogy lássuk, hogy tényleg ők kapták-e meg? Közpénzről van szó, közel 30 millió forintról, Nem tudom miért olyan nagy kérdés, hogy megkapjuk ezeket a számlákat? Ha minden rendben van, akkor nem tudom, miért kell titkolni, miért nem lehet odaadni? Ennyi csak a kérdés, semmi más” – hívta fel a figyelmet Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.
Szabó Csaba előterjesztését májusban 8 igen, 5 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta a képviselő-testület, ám azt Matkovichék nem hajtották végre

Szabó Csaba a Vác Online kérdésére elmondta, hogy emiatt a Kormányhivatalhoz fog fordulni. A májusi szavazáson Inotay Gergely, valamint Kiss Zsolt alpolgármesterek nem szavaztak a frakcióval, tartózkodtak a kérdésben. Mint az látható Matkovich, Jess Kinga, Molnár Nándor, Rozmaring Sándor és Tótváradi-Nagy Bence szerint nem kell kiadni a botrányos dokumentumokat, ők tovább titkolóznának a 30 millió forint közpénz elköltéséről.
Zsidel Szilvia a dokumentumok átadása helyett júniusban konkrétan arra hivatkozott, hogy „túl sűrűn vannak az ülések”, erre Mokánszky Zoltán felhívta a figyelmét, hogy 35 éve, a rendszerváltás óta havonkénti ülések vannak
A júniusi képviselő-testületi ülésen tehát tovább folytatódott a titkolózás, olyannyira. Nevetséges indokra hivatkozott Zsidel Szilvia jegyző. Közlése szerint túl sűrűn vannak az ülések, ezért előfordul, hogy megcsúsznak.
„Amit ön mondott jegyző asszony, azt hallotta, amit mondott? Erre hivatkozik, hogy sűrűn van ülés? Minden hónapban eddig is volt! A rendszerváltás óta eltelt 35 év, azóta minden hónapban van testületi-ülés! Erre hivatkozni?! Nem is találok szavakat. Nem is értem, komolyan mondom! Amit önök mondanak el is hiszik? Én már rutinos öreg képviselő vagyok, engem ezzel nem lehet megetetni, ne meséljenek, Lehet, hogy a fiatal, vagy új képviselőknek ezt be lehet adni, vagy a lakosságnak, de engem ne etessen már ilyennel jegyző asszony! Kikérem magamnak, hogy ön arra hivatkozik, hogy sűrűn vannak a testületi-ülések. Döbbenet!” – reagált Mokánszky Zoltán kormánypárti önkormányzati képviselő.
Matkovich Ilona és Zsidel Szilvia jegyző, azzal próbálták a kényelmetlen témát terelni, hogy nem a lejárt határidejű határozatok napirendnél kellene erről kérdéseket feltenni, de ekkor már Ferjancsics László, Matkovich volt alpolgármestere is közbeszólt, aki szerint jó helyen tették fel a képviselők a kérdéseket.
@vaconline Ferjancsics szerint furcsa, hogy megsemmisítették a hűtlen kezelés gyanújához kapcsolódó ügy számláit Matkovichék „Végre több hónap után megnézhetjük-e, hogy mire költötték el azt a pénzt, ami az államtól ide érkezett?” – tette fel Ferjancsics László, Matkovich Ilona volt alpolgármestere a kérdést, aki furcsa dolognak tartja, hogy megsemmisítették a hűtlen kezelés gyanújához kapcsolódó ügy számláit, és nem őrizték meg azokat semennyi ideig. A júniusi képviselő-testületi ülésen a lejárt határidejű határozatok tárgyalásakor tette fel kérdését Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője arról, hogy mikor adják át a képviselők részére Matkovich Ilonáék azokat az ukrán menekültek ellátásához kapcsolódó számlákat, melyekről nemcsak bizottsági döntés, hanem képviselő-testületi határozat is született. A balliberális városvezető valamint a jegyző szerint nem ennél a napirendi pontnál kellene erről érdeklődni erről, ám Matkovich korábbi alpolgármestere, aki szembefordult a városvezetővel cáfolta ezt. Szerinte épp jó helyen tették fel a kérdést, és választ kellene rá adni. Szabó Csaba hiába érdeklődött, a mai napig nem kapták meg a képviselők ezeket a számlákat. ##váconline ##hűtlenkezelés ##matkovichilona #vác ♬ original sound – Vác Online
Érdemben választ nem kaptak a képviselők. A szerdai ülés előterjesztései között pedig nemes egyszerűséggel már nem is szerepel a botrányos ügy a napirendek között. Kérdéseinkkel a rendőrséghez fordultunk a nyomozás ügyében. Amint választ kapunk beszámolunk a fejleményekről.
