A Vác VLSE U13-as csapata rendhagyó évzárót tartott a napokban, a találkozón részt vett a srácoknál csak néhány évvel idősebb Kugyela Zalán is, akivel – miután a korábbi korosztályos nemzeti válogatottakban ugyancsak rendre szerepelt – immár az U19-es nemzeti csapat összeállításakor is számolnak a szövetségi szakvezetők.
Mravik Norbert edző beszámolója az évzáró találkozóról:
„Több játékost is különdíjban részesítettem az évzárón. Volt egy vendégünk, Kugyela Zalán, vele 2016 és 2018 között volt szerencsém együtt dolgozni. Elmesélte a karrierútját a maga nehézségeivel. Bízom benne, hogy ez megérintette a játékosokat és még nagyobb elánnal igyekeznek majd elérni a céljaikat! Zalán 2023-ban igazolt a Torino FC-hez az MTK-ból, most, 2025-ben az U18-as korosztállyal olasz bajnoki címet ünnepelhetett. U15-tôl kezdve a magyar korosztályos válogatottak tagja és jelenleg az U19 -es korosztályban számolnak a játékával a soron következő nemzetközi mérkőzéseken. Csapatunk egyébként Schwarcz Zoltán személyében új edzővel fog nekivágni a nagypályás bajnokságnak.”
Különdíjasok
Házi gólkirály: Veres Zalán 21 góllal, legtöbb játékperc a bajnokságban: Molnár-Szilágyi Nimród – 1600/1480, legtöbb edzésen részt vett: Zoller Péter, legtöbbet fejlődött játékos: Bayer Noel, a szezon során nyújtott teljesítményéért: Tóth Brendon Nikolasz, regionális válogatottság: Buczkó Zsombor, Veres Zalán.