A 41. Régi Zenei Napok keretében vasárnap este fél nyolctól a Capricornus Consort Basel koncertjére várják a közönséget a szervezők a Barátok templomába.
Második magyarországi hangversenyére készül az európai régizenei szcéna egyik legizgalmasabb együttese, a Capricornus Consort Basel. Tavaly a Haydneum Eszterháza Fesztiválján léptek színpadra, idén pedig a Filharmónia Magyarország meghívására Vácon, a 41. Régi Zenei Napok programsorozatában koncerteznek – június 29-én, vasárnap este, a Barátok templomában. Azért is érdemes megismerni őket, mert a Capricornus alapítója és vezetője magyar: Barczi Péter hegedűművész.
A Capricornus Consort különleges programmal lép fel Vácon: Johann Sebastian Bach különböző orgonaműveinek és triószonátáinak vonós kamarazenekari átiratát hozzák el a magyar közönségnek. Szakmai körökben ismert tény, hogy Bach gyakran hangszerektől függetlenül komponált, így számos műve könnyen átültethető más együttesre – miközben a hangszerelés új árnyalatokat hozhat.
A Capricornus vezetője, Barczi Péter szerint „a barokk zene sokkal változatosabb, mint ahogyan pályakezdőként gondoltuk: csupa szín és szenvedély.”
Ezt a sokrétegű zenei világot mindig korhű hangszereken mutatják be, aminek – sőt, még a húrok anyagának is – nagy jelentősége van.
„Míg a modern hegedűn fémhúrok vannak, a barokk ősökön bélhúrok feszülnek. Ezeket ugyan nehezebb hangolni, gyorsabban mennek tönkre, érzékenyebben reagálnak az időjárásra, mégis sokkal finomabb, melegebb, ugyanakkor energikusabb hangzást adnak. A korabeli hegedűvonók speciális formája is jelentősen befolyásolja a hangzást és a zenei artikulációt” – mondja a Capricornus Consort művészeti vezetője.