Miközben számos más, Váchoz hasonló nagyságrendű település megelégszik egy-, legfeljebb két alpolgármester foglalkoztatásával, addig a kies dunakanyari járásszékhelyen immár folytatólagosan három alvezér segíti-támogatja az első számú városvezetőt, a júniusi ülés nyomán utóbbiaknak is jócskán megemelkedik a havi apanázsa.
Számoljunk csak egy kicsit! A polgármester közel három millió forintos juttatása mellett az alpolgármesterek fizetése további csaknem öt millió forint havi kiadás a városkasszából. Vagyis összességében mintegy 8 millióra rúg a végösszeg, ez tizenkettővel felszorozva közelíti a 100 000 000 forintot. Erre mondja még valaki, hogy Vácott semmire nincs pénz.
Nagy kérdés ezek alapján, hogy hogyan tűnt el a váci szivárványos szemléletből az önmérséklet a saját zsebek tömködése vonatkozásában közpénzből.
Annak fényében (is) különösen érdekes ez, hogy mindeközben a városvezetés forint-fillérezőn szűkmarkú például különböző egyesületek pár százezres kéréseinek mérlegelésekor, az ilyetén hozzájárulások leginkább elmaradnak arra hivatkozva, hogy nem engedi meg a költségvetés.