A június 18-án tartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésen a napirendi sor kétharmadáig sem jutott el a grémium, ezért aztán Matkovich Ilona kénytelen volt újabb, pótló tanácskozást összehívni, rövid közös ötletelés után meg is tette, így pénteken reggel 8 órai kezdettel újra összegyűlnek a még hadra fogható döntéshozók, igaz, erősen kétséges a határozatképesség.
A maratoninál is maratonibb szerdai tanácskozás végén a város első számú vezetője azt találta mondani, hogy a helyben ellenzéki, az új ciklusban a balliberális oldalról is ki-kiegészülő kormánypárti frakció döntéshozóinak a hozzászólásai miatt nem haladt elég gördülékenyen (értsd: őakarnoksága elvárása és szája íze szerint) a határozathozatali munka.
Ezzel szemben az a helyzet, hogy épp a polgármester és alpolgármesteri kandúrcsapata akasztotta meg a folyamatokat a jegyzőt is bevonva, amikor több napirendnél a képviselők hozzászólásai kapcsán egymásnak adták a mikrofont mindenféle magyarázkodásra, vagy végső soron annak bejelentésére, hogy majd írásban válaszolnak.
- Így hiába kérte számon több képviselő is az ukrajnai menekültek helyi ellátására kapott több tíz milliós kormányzati támogatás jogos felhasználásával kapcsolatos tisztázást, a városvezetők hárítottak és hárítottak, még az az abszurd érv is megfogalmazódott, hogy a rendőrségi nyomozásban bekért számlákról nincs másolati példány az érintett önkormányzati társaságnál, illetve a városházán.
- Aztán hosszas magyarázkodásba fogtak a városvezetők a múlt évi árvíz elleni védekezésre fordított önkormányzati ráfordítás legalább részbeni visszaigénylésének balfékes félremenedzseléséről is, hiszen miközben megannyi más érintett település már meg is kapta az állami vis-maior keretből megítélt támogatást, addig itt még mindig pályázati hiánypótlásokról van csak szó, miközben valahogyan a még igényelhető összeg is lecsökkent, nagyjából 20 millió forinttal.
- Itt több képviselő is felvetette, hogy vajon lesz-e felelőse a nagy önkormányzati pénzbuktának, lesz-e esetleg fegyelmi eljárás, netán peres ügy munkaköri mulasztás okán, főleg miután a tesze-toszaság magyarázása közben az is kiderült, hogy a még remélhető összegben a laktanya területén tárolt homokzsákok elszállításának, ártalmatlanításának költsége nincs is benne, ez minden bizonnyal a helyhatóság sara marad.
- Aztán az ülés elhúzódásához megint nagyban hozzájárult, hogy Matkovich Ilona igen sokszor tárgyalási szünetet rendelt el ha kellett, ha nem, továbbá bele-beleszólt olyan hozzászólásokba, amelyek nem tetszettek neki, ezeket az időket pedig értelemszerűen vissza kellett adni az adott képviselőknek.
VO-komment
Mindent összeadva nagyjából az a több mint látszat, hogy a polgármester egyre kevésbé tudja kézben tartani a képviselő-testületi ülések irányítását, talán jobb lenne, ha rendre valamelyik alvezérére testálná a munkát, vannak épp elegen, sőt, magunk közt szólva az elégnél jóval többen vannak.