Javában tart a soron következő, június 18-án tartandó munkaterv szerinti képviselő-testületi ülést előkészítő bizottsági ülések sorozata, a lakásügyekkel foglalkozó grémium tanácskozásán
újabb fontos döntések születtek átruházott hatáskörben.
„Az elnökletemmel zajló tanácskozáson egy Rádi úti önkormányzati ingatlanra bérlőtársi jogviszony megszüntetéséről döntött a bizottság, határoztak egy Budapesti főúti ingatlan bérlő általi felújításáról, elbíráltak pályázatokat is, így a jövőben egy Külső-Rádi úti lakásnak új bérlője lesz” – fogalmaz összefoglalójában a bizottság elnöke, Makrai Zsolt.
Hozzáteszi, hogy jelenleg nyolc lakásra fut élő pályázat, ebből hat bérlő általi felújításra kötelezett.
Hamarosan további önkormányzati lakások kerülnek kiadható állapotba, ezekre is bérbeadási pályázatot kívánnak kiírni.
Az elnök emlékeztet összefoglalójában: „…a kicsit több, mint négyszáz váci önkormányzati tulajdonú, lakásként nyilvántartott ingatlan negyedében nem lakik senki – ehhez a megdöbbentő adathoz is csak nagy nehezen jutottam hozzá képviselőként, a polgármester nem jeleskedett ezek kiadásában, a jogszabályi határidőt bőven túllépte.”