A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara XIII. Országos Szakmai Versenyén a Váci Jávorszky Ödön Kórház csapata a „Váci Négyek” 7. helyezést ért el.
A kórház hivatalos Facebook oldalán közzétett beszámoló szerint ez a verseny az egészségügyi szakdolgozók legnívósabb országos megmérettetése, ahová kizárólag a megyék legjobb csapatai juthatnak be. A versenyen 20 megye legkiemelkedőbb szakmai közössége mérte össze tudását, gyakorlatát és csapatmunkáját. Már a döntőbe jutás is komoly szakmai elismerés – a 7. hely pedig kimagasló teljesítmény.
„A Váci Négyek – Domucza Katalin, Budainé Bányai Boglárka, Kaszás Gyula és Zsiros Norbert – tudásukkal, empátiájukkal, gyors helyzetfelismerésükkel és példás együttműködésükkel nemcsak a zsűrit, hanem minket is lenyűgöztek. A versenyen való részvétel mögött hosszú hetek felkészülése, gyakorlása és elkötelezett csapatmunka áll – mindez a betegekért végzett mindennapi munkájuk mellett” – fogalmaznak a bejegyzésben.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pest Vármegyei Területi Szervezete által rendezett szakmai versenyen márciusban négy kiváló csapat csapott össze a rangos megmérettetésen a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban, ahol a szakemberek nemcsak tudásukat, hanem a hivatásuk iránti elkötelezettségüket is megmutatták. A győztes csapat pedig: a Váci Jávorszky Ödön Kórház „Váci Négyek” csapata volt, így ők képviselték Pest Vármegyét a MESZK Országos Szakmai Versenyen 2025. április 25-én, ahol hetedik helyet értek el. A csapat mellett végig ott állt és bíztatta őket: Dr. Király Edit ápolási igazgató, aki minden támogatást megadott a versenyzőknek – írják a MESZK közösségi oldalán.
Címlapkép: MESZK PEST Vármegye által szervezett márciusi szakmai versenyen első helyezést elért Váci négyek.