Rendkívül erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a már a 31. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap aktuális, áprilisi száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő írások vonatkozásában, a polgármester ejtőernyős, közpénzből busásan megfizetett tanácsadói, bértollnokai híján az utóbbi időben a korábbinál valamivel mérsékeltebbé vált hivatalos helyi médiában elhallgatott eseményekről szóló tudósításokról nem is beszélve.
Szórád Ágnes főmunkatárs ezúttal a hazai médiaviszonyok elemzésével foglalkozik „Csak eszmélődöm…” című rovatában, többek között így ír: „Komolyan már senki nem gondolhatja, hogy idehaza a jobboldali média van túlsúlyban. Fájó lehet a szembesülés. Nagyobb »infodémia« (információs járvány) van itt, mint ahogy gondolni mertük! Most napvilágra került az igazság. Kellett hozzá egy új amerikai elnök. Kellett hozzá emberi értékeken, új szemléleten alapuló, normális világvezetői erő. Kellett hozzá egy világbotrány, a USAID. S ez még nem végleges lelepleződés! Azt is tudjuk, mire fordították idehaza a »most még« 8 milliárd forintot. Óh, nem a szegények megsegítésére, akikért annyi könnyet tud hullatni a hazai liberális baloldal. Óh, nem! Szabotálni Magyarország stabilitását, kormányellenes közhangulatot kelteni…
Nem és nem értem! Egy hazát lakó emberek vagyunk. Hogyan képesek némelyek hazát eladni idegen pénzen idegen érdekeknek? S ami a legfájóbb: évek óta szemünkbe hazudtak, tagadtak mindent. Még most is. A demokrácia álcája alatt lettek nemzettagadók. Ilyen hiteltelen jellemekből csak fájni, nagyon fájni tudna egy általuk összeállt kormány…
Gondoljunk csak a Facebookra és társaikra! A nyíltan jobboldalt lejárató és elhallgató hazug közösségi felületeire. Mennyi megtévesztés, aljasság, álhír áldozatává vált rajtuk keresztül sok hiszékeny magyar ember! A Facebook-vezér, Zuckerberg »pálfordulása« nem hat meg. Sokakkal elhitette, hogy aki uralja az online felületeket, az uralhatja az adott ország gondolkodását… A Trump-féle tarvágás még időben jött, jó lenne, ha valóban eszményi lenne az újulatnak.”
Juhász Péter főmunkatárs „Ember vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című rovatában a Március 15-ei miniszterelnöki beszédről, pontosabban annak balliberális oldali félreértéséről, illetve félre érteni akarásáról, továbbá sanda félremagyarázásáról értekezik, különösen miután ebbe az álságos sirámkórusba az egyik váci alpolgármester, a második sorszámú Inotay Gergely is bekapcsolódott a közösségi médiában.
Így ír a Váci Polgár publicistája:
„Akinek van füle a hallásra, hallja meg: az idegen pénzért a hazát elárulókról beszélt a miniszterelnök, ők a poloskák, a labancok, nem beszélve az álcivilről. Ők az árulók, nem »a nemzeti szín szalaggal átkötött, cukormázas akolon kívül maradók«, ha a saját pénzükön maradtak kívül. (A nehezményezett jelzők miatt kérdezem: akkor a bent lévők a birkák?)
- Mindig érdekelt, hogy értelmes emberek mi okból hallják félre, amit hallanak?
A haza érdeke, az magyar érdek, az Magyarország polgárainak érdeke. Hogy mi az, arról mindenkinek joga van véleményt alkotni. Nem kell, hogy ezek a vélemények egyezzenek, sőt lehetnek teljesen ellentétesek is. Lehet azt gondolni, hogy a víz-, a gáz- és a közműellátásnak például magyar kézben kell lenni, mert akkor itt marad a pénz, de lehet úgy is vélni, hogy ezek jobb, ha külföldiek kezében vannak, mert akkor minden modernebb, szebb és jobb lesz. És vélheti mindenki ezt is, azt is magyar érdeknek, a választók majd eldöntik, amit választanak, az lesz az. Az idő megmutatja, kinek volt igaza. Ez a demokrácia, kerül, amibe kerül. Ellenben ha az egyik fél külföldi pénzből finanszírozva küzd a »magyar« érdekekért, akkor az akkor sem magyar érdek , ha egyébként az lehetne. Az árulás!
Ezek a hölgyek és urak és minden másneműek rettegtek – ezek szerint pénzért – 2010 óta a Magyarországon uralkodó fasizmustól, nácizmustól. Ők állapították meg, hogy diktatúra van. Kénytelenek voltak most is, a Múzeum kerti ünnepség alatt a rendőrkordon előtt fújni a sípjukat, tüntetve a diktatúra ellen, ahelyett, hogy demokráciákhoz méltón a miniszterelnök mikrofonja előtt sípolhattak volna. Igaz, olyan teszetosza diktátorunk van, hogy képtelen volt 15 év alatt egy tisztességes lovasrohamot levezényelni. A mai ellenzék – hatalmon – ezt sokkal jobban csinálta. A demokraták vezette USA-ban még lőni is szabad a szónokra, mert ott vannak fékek és ellensúlyok. Itt csak féktelenek vannak…”
A VP áprilisi számában hiánypótló (értsd: a Matkovich Ilona őakarnoksága kézivezérlése alól még mindig nem eléggé kiszabadult hivatalos helyi médiából kimaradt) tudósításként beszámoló olvasható többek között az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának a vértanúsággal foglalkozó teológiai konferenciájáról, a Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc szónokverseny hagyományosan Vácott rendezett döntőjéről, a márciusi Váci Polgári Estről, amely alkalmon Áder János korábbi köztársasági elnök és felesége, a covid-árvákat tartósan segítő Regőczi Alapítványt vezető Herczeg Anita volt a kérdezett vendég.