Az U18-as kézilabda bajnokság III. osztályának B csoportjában a 19. fordulóban a bajnoki cím elnyerése szempontjából is kiemelkedően fontos derbit játszott szombaton délután a Váci FKA és a Csömör KSK.
Jegyzőkönyv
Az első félidőben egyaránt 13 gólt szereztek a csapatok, aztán a második játékrészben is fej-fej mellett haladtak, de legvégül a házigazdáknak jött ki jobban a lépés, így a végeredmény: Váci FKA – Csömör KSK: 28-27.
Váci gólszerzők: Solymos (14!!!), Endrész Zs. (3), Mátrai K. (3), Szabados (3), Endrész B. (2), Gulyás (1), Kiss D. (1), Kriston (1).
A VFKA hivatalos közösségi média oldalán így számol be a találkozóról a klub sajtósa:
„Egy rendkívül színvonalas rangadót nyert meg az U18-as csapatunk szombat délután a Csömör ellen. Eleinte valamelyest el tudtunk húzni ellenfelünktől, akik azonban a szünetre visszakapaszkodtak a találkozóba. Sőt, a második játékrész egy részében irányították is az összecsapást a vendég csömöriek, de amikor nagyon kellett, akkor csapatunk talált még egy kis pluszt magában, és hősies védekezéssel, illetve a végtelenül hidegvérű, 14 (!) gólig jutó Solymos Levente befejezéseivel megfordítottuk az eredményt és így előnybe kerültünk a bajnoki címért folytatott versenyben.
Mindenképp ki kell még emelnünk a szurkolást is, amit mind a hazai, mind a vendég oldal nagyszerűen művelt a mérkőzés alatt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindenki felnőtt a rangadó nívójához.”