Az önkormányzati képviselő-testület idei ülésein született döntések álságos polgármesteri visszhangoztatása kapcsán igencsak kritikus bejegyzést tett közzé egy nem épp a helyi kormánypárti ellenzékhez köthető, hanem sokkal inkább balliberális-szivárványos bekötésű oldal.
Idézetek következnek az alábbiakban:
- „Most épp az országos médiát haknizta körbe a városházáról milliókat felvevő Vicsek Ferencen keresztül Matkovich Ilona azzal, hogy »szétverték a költségvetést«, amit egyébként ő is elfogadott…
- A 24.hu újságírója próbált meg tájékozódni a váci helyzetről – mérsékelt sikerrel. A Matkovich-Vicsek tandem felé erősen elfogult írásban például szó sem esik arról, hogy a töréspont az lehetett, amikor a polgármester jóárasítva próbálta legalizálni az önkormányzaton keresztül gyermekei reggelizőjének szabálytalan teraszát…
- Igaz, a pellengérre állított két képviselő tavaly nyáron választókörzetében mindent megtett az akkor még más arcát mutató polgármesterjelölt, Matkovich győzelméért, ám most erről síri csend honol…
- A váci ügyekben nem egyszer fájóan tájékozatlan Vicsek Ferenc a cikk szerzőjét azzal vezeti félre, hogy kicsinyes bosszúállás volt a költségvetés visszavágása, nem pedig takarékoskodás. Az a cikkből nem derül ki, hogy a MÚOSZ-alelnök milliókat vihetett haza a városházáról tanácsadásért…
- Matkovich Ilona is arról panaszkodik az oldalnak, hogy megszavazták a költségvetés visszavágását. A konfliktus okaként pedig mindenfélét összehord, csak a Lujza-ügyről hallgat mélyen, pedig Vácon minden, közélettel kicsit is foglalkozó tudja, hogy emiatt veszhetett össze saját szövetségeseivel. A lényeg, hogy a polgármester áldozattá válna, amiért nem engedték, hogy egy olyan 12 milliárdos költségvetést fogadjanak el 1 millió forintos tartalékkal, amit mintha egy óvodás mondott volna tollba…
- Csakhogy ameddig Matkovich Ilona hivatalos profilján valahonnan posztolgatott, addig zajlott egy jó hangulatú testületi ülés is a polgármester nélkül…
- Ezen a pénzügyi osztály vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy nem javasol semmilyen plusztámogatást elfogadni, mert nagyon nincsen jó helyzetben a városkassza. Ennek egyik oka, hogy a várthoz képest elmaradt az iparűzésiadó-bevétel is. Emlékezetes, hogy Matkovich korábban azért támadta a költségvetést módosító képviselőket, mert csökkentették a kultúrára és a turizmusra fordítható összeget (miközben pont ő szakított el tízmilliókat ezen területekről), mérsékelték a polgármesteri hivatal költségvetését, amelyből éves szinten milliók mentek el tanácsadókra, a pénzt pedig abba a tartalékba rakták, amiből aztán fizetheti a város többek között a 2-es úton átkelő diákok biztonságát szolgáló átkelőhely tervezését. Amire – ha a polgármesteren múlik – nincs pénz, mert inkább tanácsadókra költött volna.
- Elméletileg a polgármesternek kellene a leginkább képben lennie a városkassza helyzetéről, de bebizonyosodott, hogy ez nincs így. Ahogy az is bebizonyosodott, hogy a Matkovich-Vicsek duó állításaival ellentétben valóban felelős, a város érdekét szolgáló döntés volt felduzzasztani a tartalékot a tervezett kiadások visszavágásával.”