A Váci Reménység Egyesület galambász szakosztálya a napokban megtartotta hagyományos év eleji kiállításának ünnepélyes díjkiosztóját, s ahogy az lenni szokott, ez az esemény adott alkalmat az elmúlt év értékelésére, a további idei tervek megbeszélésére is.
A díjakat Galba Tamás szakosztályvezető, Fábián Fédra egyesületi elnök és Mokánszky Zoltán önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester adta át a szárnyas büszkeségeikkel kitüntetést elnyerő tenyésztőknek.
Fábián Fédra az ünnepi alkalom bevezetéseként köszönetet mondott a szakosztály tagjainak azért, hogy éltetik a galambászat hagyományát, igyekeznek népszerűsíteni ezt a szép állatbarát kedvtelést a fiatalabbak körében is, illetve aktív résztvevői az egyesületi életnek a különböző kiemelt események közreműködőiként.
– Már most meg is hívom a szakosztálytagokat az idén június 14-én tartandó egyesületi családi napunkra, illetve bízom benne, hogy lesznek, akik segítenek majd a nyári napközi táboros heteink programjának színesítésében is – mondta a VRE elnöke, hozzátéve, hogy az egyesület a lehetőségekhez mérten igyekszik hozzájárulni a szakosztály működési feltételeinek biztosításához, javításához.
Galba Tamás szakosztályelnök válaszában megköszönte, hogy a VRE újra visszaosztotta részükre a befizetett tagdíjakat, mint mondta, most különösen jól jön ez, miután egy régi tervet megvalósítva be tudtak szerezni egy, a kitelepüléseikhez használatos lakókocsit, s immár esedékes az első súlyadó-befizetés.
Mokánszky Zoltán képviselő köszönetet mondott a galambászoknak azért, hogy folyamatosan szerepet vállalnak a városi programkínálat színesítésében egyrészt és elsősorban év eleji kiállításukkal, másrészt a Váci Világi Vigalom programját gazdagító bemutatójukkal, ez utóbbi kapcsán elhangzott, hogy az idei folytatás kapcsán közös gondolkozással még találni kell egy új, frekventált helyszínt, miután a korábban használt főtéri üzlethelyiség már nem áll rendelkezésre.