Ványai László a KDNP váci elnöke, önkormányzati képviselő vasárnap közzétett bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a húsvéti adománycsomagok ügyében „Nagyon valószínű, hogy a polgármester rendelkezett úgy, hogy a Polgármesteri Hivatal szabotálja el az adományosztást.”
Mint arról lapunk is beszámolt, a képviselő-testület döntése értelmében idén nem Matkovich Ilona polgármester, hanem a az Emberi Kapcsolatok Bizottságának hatáskörébe került az adományozás kérdése. Ehhez kapcsolódóan Ványai László azt írja: „a szabály módosítását követően a jegyző, valamint vele összhangban az egyik alpolgármester következetesen azt a tájékoztatást adta, hogy ezen túl a bizottságnak kell minden feladatot ellátnia, így az adminisztrációt, a kérelmezők adatainak kezelését és a logisztikai teendőket is. Hetek óta azon megy a vita, hogy kinek mi a feladata. Az idő telik, a feladatok elodázásával, a bizottság határozatainak végre nem hajtásával akadályozzák a húsvéti adománycsomagok célba juttatását. A polgármesteri hivatal álláspontja szerint a bizottság nem utasíthatja a hivatalt. Azonban a bizottság határozata, ugyanúgy mint a képviselő-testület határozata, normatív tartalmú, annak végrehajtására a címzett polgármesteri hivatal a jegyző útján köteles. Ennek szabályozása a törvényben meghatározott alapelvektől a tételes törvényi rendelkezésekig egyértelműen, világosan levezethető. Nagyon valószínű, hogy a polgármester rendelkezett úgy, hogy a Polgármesteri Hivatal szabotálja el az adományosztást. Mindennek következménnyel kell járnia. A történtek alapján vezetői hiba történt, ennek megfelelően kell az ügyet vizsgálni.”