A női kézilabda élvonali bajnokságban pénteken este Mosonmagyaróváron vendégszerepelt a Váci NKSE csapata, s a MOL-Esztergom elleni múlt heti fájó egy gólos hazai vereség után ezúttal talán kicsit váratlan, így aztán annál szívmelengetőbb egy gólos győzelmet arattak a váci lányok látogatóként.
Nagy csatában győzött 26–25-re a Váci NKSE a Motherson Mosonmagyaróvár vendégeként a női kézilabda NB I 18. fordulójában, ezzel városunk csapata két ponttal ellépett a tabellán Lajta-parti riválisától.
A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, akik az első bő tíz percben többször vezettek, s ugyan 6–5 után a Vác egy ötgólos rohammal fordított, de hiába vezetett négy góllal is, a szünet előtt egyenlíteni tudott a Mosonmagyaróvár.
A második félidőben a hazaiak ugyan 16–14-re is vezettek, de ezután újabb rövidzárlat következett részükről: a Vác megint produkált egy 5–0-ás sorozatot, amely után az MKC csak futott az eredmény után, s volt is erejük a hazaiaknak, akik az utolsó öt perc kezdetén beérték ellenfelüket.
A végjátékban viszont a Vác maradt nyugodtabb és volt pontosabb, s ezt kihasználva 26–25-re nyert.
Így most már a VNKSE nem csupán jobb gólkülönbségével, hanem két ponttal is megelőzi a Mosonmagyaróvárt a tabellán, ráadásul Horváth Roland csapata a Szombathelyet is megelőzte, feljött az 5. helyre.
A VNKSE legközelebb, március 29-én szombaton 18 órai kezdettel idehaza, a szérűskerti sportcsarnokban lép pályára a bajnokságban, az MTK Budapest csapata lesz az ellenfél.
Fotó: VNKSE Facebook