„A virtuális nyilvánosságot kihasználva továbbra is folytatja az erőszakos, agresszív stílusban vezetett testületi ülések rossz hagyományát, amelyek így azóta sem mentesek a botrányoktól” – írja a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, aki szerint Matkovich Ilona polgármester – idén sem tett le arról a szokásáról, hogy továbbra is csak a kameráknak igyekszik beszélni, folyamatosan politikai csatározásokat provokál a város tényleges vezetése helyett.
A kormánypárti képviselő hangsúlyozza, hogy kiderült, hogy tavaly különféle tanácsadóira közel 10 millió forint közpénzt talicskáztak ki. Mint fogalmaz: „idén ugyanerre 30 millió forintot akart költeni, de ezt megakadályoztuk.”
Rámutat, hogy a balliberális polgármester folyamatosan leszavaztatja a választókörzete érdekében tett javaslatait.
Posztjában úgy fogalmaz:
„A választókörzetem érdekében tett javaslataimat folyamatosan leszavaztatja, pedig a közterületeink állapota, nemcsak a választókerületemben, hanem a város egész területén kritikán aluliak.
Több mint egy éve a Sirály utcai óvoda bejáratától mintegy 15 méterre álló villanyoszlopból már csak egy csonk van, a világítást a mai napig nem sikerült megjavíttatnia, így ott azóta is a sötétben botorkálnak az óvodások, a szüleik és az ott élők. EGY ÉVE nem sikerült senkit sem rávennie az apparátusból, hogy megoldja ezt az ékegyszerű feladatot!
Mindeközben nem kívánják továbbra sem a választókörzetem fejlesztése érdekében tett javaslataimat betervezni a költségvetésbe, illetve szavazatukkal támogatni.
– MÁV-telep utcaiak problémáját,
– a Csillag utcaiak nehézségeit,
– több játszótér fejlesztését,
– s ahol nagyon sok deákvári jár, a Cserje utcai lépcsősor a vízfogónál, valamint a Bimbó utcai lépcsősor felújítását
sem kívánja megoldani, hiszen egyik fejlesztés sem került be az idei költségvetésbe. Egy minimális 2,5 milliós értékű felújítás kivételével mindent leszavaztatott!
Csaknem az történik, hogy amióta vége van a választásoknak, érdektelenné váltak a választók kérései?”