Közel egy órát vártak a képviselők Vácon a testületi ülésen, arra hogy Matkovich Ilona (Összefogás Vácért) válaszoljon, hogy milyen újabb váci ingatlanokat terveznek eladni 733 millió forint értékben idén.
Ferjancsics László rámutatott, hogy legalább hatszor kérdezték meg, hogy ebben az összegben benne van-e a laktanya újabb területének értékesítése is? A polgármester korábbi szövetségese, volt alpolgármestere rámutatott, hogy ráadásul az ilyen nagyságrendben eladásra szánt ingatlanból, ha most el lenne indítva, talán szeptemberre, de inkább decemberre vagy jövő év januárra lesz pénz.
Matkovich Ilona balliberális polgármester megdöbbentő választ adott. Közölte, hogy azért nem mondják meg, hogy milyen váci ingatlanokat adnának el 733 millióért, mert ehhez szerinte értelmezhetetlenül állnak hozzá bizonyos propaganda oldalak. Nem tudni, hogy egészen pontosan mit ért ez alatt Matkovich Ilona, de információt ilyen indokkal visszatartani mindenesetre megdöbbentő érvelés. Ezt követően hosszasan beszélt a laktanya területét érintő előző eladásról, majd végül rátért arra, amire közel egy órát vártak a képviselők. Konkrét összeget azonban ezúttal sem adott meg, lényegében felsorolta azt, amit előtte egy órával korábban Kiss Zsolt alpolgármester.
„Tök megalapozatlan ez az összeg, ami ide be van írva. Az a minimum lett volna, hogy a Pénzügyi Bizottsági ülésen, mint szakbizottság választ kapunk arra, hogy miképp áll össze ez a 733 millió forint, de, hogy a testületi ülésen sem lehet felsorolni 733 millió forint értékben ingatlant? És akkor a testület ezekről nem is döntött. Nem tudjuk, hogy van-e rá kereslet” – mutatott rá Ferjancsics László.
Majd úgy folytatta: „Volt egy kérdés, ami már hatodszor hangzik el. Más is elmondta bizottsági ülésen és itt is, hogy ebbe a 733 millió forintba mennyi a betervezett laktanya bevételi összeg? Ha van benne legalább egy nagyságrendet szeretnénk hallani. Ha van benne, akkor a kiadásoknál mely tételek lesznek azok, melyekre ez elkölthető? Erre a kettőre szeretnék ismételten rákérdezni. Kérem szépen a választ a költségvetést egyébként előterjesztő polgármestertől mert Kiss úr nem tudja, ugye, mint felelős alpolgármester, osztályvezető nem tudja, akkor már csak az előterjesztő polgármester tudhatja.”