Két héten belül két kiemelkedő koncertre várja a közönséget a Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola.
Március 19-én 18 órai kezdettel Johann Sebastian Bach páratlan gazdagságú életművéből kaphatnak ízelítőt az érdeklődők a zeneiskolában a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében.
A belépés ingyenes, ugyanakkor a szervezők, házigazdák lehetőséget kínálnak a nagydobronyi (Kárpátalja) Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon támogatására urnapénzekkel.
Csaknem egy héttel később, március 25-én a névadók előtt is tiszteleg a zeneiskola és konzervatórium, hiszen mindketten márciusban születtek.
Ezen az esten Pikéthy Tibor nagyszabású orgonadarabja, az „Improvizáció a Himnusz felett” nyitja a műsort, majd a közreműködők megemlékeznek Arezzói Guido találmánya, a szolmizáció 1000 éves évfordulójáról, Ravel és Bizet életművéből is felcsendülnek részletek.
Versenyeken induló zeneiskolások ugyancsak készülnek a hangversenyre két kamaradarabbal, Hasse: Tánc című művével, valamint egy XX. századi darabbal csellón és marimbán, továbbá itt lesz az ősbemutatója Horváth Márton Levente egy új darabjának, illetve Bartók Béla duóiból is hallhatnak részleteket az érdeklődők, ráadásként a „Román népi táncok” előadásával.